Baleset-bűnügy

Gyöngyösi ápolónő: Nem gondolta, hogy meg akartam ölni, nem haragudott rám

rtl.hurtl.hu

2023. június 15. 6:44

A nőt azzal vádolják, hogy morfinos injekcióval próbált meggyilkolni édesanyját. 

Megkezdődött annak a gyöngyösi ápolónőnek a tárgyalása, aki a vád szerint egy gyöngyösi kórházban próbálta megölni édesanyját úgy, hogy morfint rakott infúziójába. Az ügyészség szerint az ápolónő pszichiátriai beteg édesanyját a kórházban kezelték, é a nő kérésére helyezték át az intézménynek arra a részre, ahol ő is dolgozott.

Majd, amikor ügyeletesként dolgozott, különböző gyógyszerszármazékok keverékével adta be neki a morfint, infúzióval, hogy megölje. A nő életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.


A Blikk beszámolója szerint a 41 éves ápolónő egy korábbi vallomásában azt mondta, hogy nem emlékszik arra, hogy bármit is beadott volna az édesanyjának, és arra sem, hogy mikor került az ő osztályára, mert akkor már napok óta nagyon fájt a feje. A nő a Blikknek a tárgyalás szünetében elmondta:

Tudta, hogy mivel vádolnak, de nem gondolta, hogy meg akartam ölni, nem haragudott rám.

Az ápolónő hozzátette:

Fél évvel később meghalt a szociális otthonban, de nem én öltem meg.

A tárgyaláson a tanúk elmondták, hogy az előre kitervelt emberölés kísérletével vádolt Katalint nagyon jó nővérnek tartották, aki mindig odafigyelt a betegekre. Egyikük elmondta, hogy a nő kérésére vitték át az anyát az ő osztályára, miután el vélhetően hamisított EKG-eredményt mutatott be, ami súlyosabb szívbetegséget mutatott.

Hogy fért hozzá a morfinhoz?

Egy tanú a Blikk beszámolója szerint elmondta azt is, hogyan férhetett hozzá az ápolónő engedély nélkül a morfinhoz, amivel a vád szerint megpróbálta megölni az édesanyját. A tanú közölte:

nem szabályosan tárolták a morfium egy részét, így férhetett hozzá a nő engedély nélkül.

Nyitókép: Illusztráció. – Fotó: Unsplash

 

#Baleset-bűnügy#gyilkossági kísérlet#emberölési kísérlet#kórház#édesanya#gyöngyös#ápolónő#ügyészség#bíróság#tárgyalás

Címlapról ajánljuk