Megjátszotta a saját elrablását egy fiatal nő, hogy eltitkolja, már rég nem jár egyetemre
2023. május 5. 21:08
Közeleg a diplomaosztó időpontja, így egy egész forgatókönyvet talált ki az elrablásához.
Vádat emeltek egy amerikai nő ellen, mert megjátszotta saját elrablását, hogy eltitkolja, már rég nem jár a főiskolára – írja az NBC.
A 23 éves Chloe Steint kedd este találták meg a pennsylvaniai Jeannette-ben egy lakóházban, és végül bevallotta a hatóságoknak, hogy csak kitalálta az eltűnését – közölte az állami rendőrség.
A nő a hét elején rendezte meg a saját elrablását, és most négy vétséggel vádolják:
- hamis riasztás közbiztonsági szervnek,
- hamis bejelentés olyan bűncselekményről, amely nem történt meg,
- a jogalkalmazás akadályozása,
- rendbontás.
Steinről utoljára hétfő este fél 11-kor hallottak, amikor a munkából hazafelé tartva sms-t küldött a barátjának, amelyben azt írta, hogy egy rendőr megállította. A barátja ezután többször is megpróbált kapcsolatba lépni vele, sikertelenül.
A rendőrség később kihallgatta a családot, akik elmondták, hogy elhagyatottan találtak rá Stein kocsijára a North Greengate Road környékén, és ekkor jelentették be az eltűnését. A nő után nagyszabású keresés indult.
Steve Limani, az állami rendőrség rendőre egy kedd esti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendőrség „több tízezer” dollárt költött a keresésre, amelynek során helikoptert is bevetettek.
Az ügy azonban megoldódott, amikor kedd este érkezett egy bejelentés, hogy Stein valójában egy jeannette-i otthonban tartózkodik. Amikor a rendőrök megérkeztek, a nőt biztonságban találták odabent, és kihallgatásra bevitték.
Az állami rendőrségen Stein azt mondta a rendőröknek, hogy megállította és elrabolta „egy ismeretlen férfi, aki rendőrnek adta ki magát” – áll a büntetőfeljelentésben. Azt mondta, hogy elrablójánál lőfegyver volt, bekötötték a szemét, és a környék különböző helyszíneire vitték.
A nyomozók azonban már akkor gyanúsnak találták a nő beszámolóját. Mielőtt megtalálták volna, kaptak egy hívást a Penn State Egyetem tisztviselőitől, akik szerint a híradásokkal ellentétben Stein nem volt sem aktív hallgató, sem végzős diák.
„A telefonbeszélgetés során kiderült, hogy már jó ideje nem jár egyetemre, több mint egy, talán két éve, de a diplomaosztó már a küszöbön állt” – mondta a rendőrfőnök a sajtótájékoztatón.
A rendőrség azt mondta, hogy ellentmondásokat találtak Stein beszámolója és a nyomozás során szerzett bizonyítékok között. Amikor Steint szembesítették velük, „elismerte, hogy az incidenssel kapcsolatos összes információt kitalálta”.
A rendőrség szerint a nő azért indította el az átverést, mert már rég nem járt egyetemre, és feltehetően nem akart csalódást okozni a környezetének.
A rendőrfőnök hozzátette, hogy a keresés során a nő egyetlen pillanatig sem volt veszélyben, és tudta, hogy az utolsó sms elküldése riadalmat kelt majd. A rendőrfőnök elítélte a nő tettét, amiért félelmet keltett a közösségben, hiszen azt hitték, egy emberrabló jár szabadon.
A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy más emberek is részt vettek-e az átverésben, mivel a ház, amelyben a nőt megtalálták, egy ismerőséé volt.
Nyitókép: Twitter