Baleset-bűnügy

Videó: egy gólya miatt halt meg egy motoros Hódmezővásárhelynél

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. április 28. 11:55

Elképesztő halálos közlekedési baleset történt a 472 es úton. 

Halálos közlekedési baleset történt a 472-es úton, Hódmezővásárhely közelében, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtök este.

A baleset április 27-én valamivel 19 óra után történt. A rendőrségi hír szerint „egy motorkerékpáros egy állatnak hajtott, aminek következtében lesodródott az úttestről, ahol egy beton kerítésnek ütközött”. A balesetben a jármű vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Az RTL Híradó információi szerint a motoros az ipari park irányából haladt a belváros felé, amikor az útszakasz felénél

egy gólyával ütközött.

Az ütközés következtében a motoros elesett és több mint 300 métert csúszott motorjával, majd egy kerítés betonoszlopainak csapódott. Az ütközés ereje akkora volt hogy a kiérkező mentőszolgálat munkatársai a fiatal férfit hosszas küzdelem ellenére sem tudták megmenteni.

Úgy tudjuk több arra közlekedő autós is a bajbajutott férfi segítségére sietett, megkezdték az újraélesztést, azonban ez sem járt sikerrel.

Az ütközésben a gólya is elpusztult. További részletek az RTL Híradó 18 órakor kezdődő pénteki adásában.

#Baleset-bűnügy#baleset#hódmezővásárhely#motorosbaleset#gólya

Címlapról ajánljuk