Baleset-bűnügy

Szétmarcangolta a kerékpáros csuklóját egy kutya, vádat emeltek a gazdája ellen

rtl.hurtl.hu

2023. március 21. 8:37

A nő alkarja olyan mértékben roncsolódott, hogy amputálni kellett. 

Vádat emeltek egy nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a tázlári nő kerítéssel körülvett családi háza kertjében tartotta nagytestű kutyáját. Amikor tavaly szeptemberben otthonából távozott, nem csukta be az utcára nyíló kaput, így a kennelből kiszabaduló akita az utcán feldöntött egy kerékpárost, majd 

a földön fekvő nő bal csuklóját szétmarcangolta, az alkarját pedig olyan mértékben roncsolta, hogy amputálni kellett. 

A harapás okozta nagyfokú vérveszteség miatt a sértett közvetett életveszélyes állapotba került.

A megvadult kutyát a szomszédok és az időközben hazaérkező tulajdonos fékezte meg.

Az ügyészség a kutya gazdáját gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja és próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza.

A támadásról a híradó készített riportot:


Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Getty Images

#Baleset-bűnügy#akita#kutyatámadás#vádemelés

Címlapról ajánljuk