Baleset-bűnügy

Az olasz szemétmaffia hulladékát tették volna le Magyarországon

rtl.hurtl.hu

2023. február 19. 11:16

A rendőrség elkapta a magyar kamionsofőrt, a rakomány visszapakolásának és visszafordításának költségeit neki kell majd megfizetnie.

Három Olaszországból érkező kamiont ellenőriztek a Somogy megyei rendőrök, a járművek rakománya több mint 70 tonna bálázott vegyes háztartási hulladék volt – írta a Blikk

A szemétben a használt, szennyes pelenkától kezdve a műanyagig, a romlásnak indult élelmiszertől a háztartási vegyszerek maradékáig szinte minden volt.

Az olasz megbízótól egy magyar kamionos vállalta, hogy nagyobb mennyiségű bálázott háztartási hulladékot próbál elhelyezni külterületi, romos tanyájának területén. A magyar sofőrnek nem volt engedélye a veszélyes hulladéknak minősülő szemét tárolására.

Az olasz céggel – amely erre uniós forrást kapott – abban állapodott meg, hogy elviszi egy romániai égetőbe a szemetet. Azzal, hogy Magyarországon lerakta, spórolt a benzinen meg az égető díján is, így akár 1000 eurós (390 ezer forint) haszon is összejöhetett volna egy fuvarral.

A rendőrök a munkálatokat leállították, a szállító okmányokat lefoglalták, a 46 éves helyi férfi ellen pedig a Kaposvári Rendőrkapitányságon hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, amely szabadságvesztéssel is büntethető. A rakomány visszapakolásáról és visszafordításáról az illetékes megye kormányhivatala gondoskodott, ennek költségeit is a kamionosnak kell majd megfizetnie.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Armin Durgut/MTI/AP

#Baleset-bűnügy#szemét#maffia#olaszország

Címlapról ajánljuk