Súlyosabb büntetést kaptak a Vizoviczki László által lefizetett rendőrök, mint maga a vesztegető
2023. február 9. 13:40
Vizoviczki maga hét év börtönt kapott, a rendőrök akár 11 évig rácsok mögött maradhatnak.
Hat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa első fokon azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben, írja az MTI.
Vizoviczkit és társait már korábban elítélték, ő maga hét és fél év börtönt kapott, társaira szabadságvesztést, vagyonelkobzást, pénzbüntetést és ezek kombinációit szabták ki.
A bíróság tizennégy vádlott esetében hozott ítéletet, közülük nyolcan volt rendőrök, hatan polgári személyek. Az ügyben tizenegy éve kezdődött vizsgálat a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. Az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, míg az indokolás zárt ajtók mögött hangzott el.
A vádirat szerint a vendéglátásban nagy befolyásra szert tett Vizoviczki László rendszeresen lefizetett rendőröket és más hatósági dolgozókat azért, hogy üzletei zavartalanul működhessenek, előre értesüljön az ellenőrzésekről; a korrumpált emberek rendre vegzálták a volt nagyvállalkozó konkurenciáját.
A csütörtöki ítélethirdetésben érintett vádlottak közül korábban többen letartóztatásban voltak, illetve különféle bűnügyi felügyelet alatt álltak, jelenleg azonban mindegyikük szabadlábon van, korlátozások nélkül, közülük mégis csak ketten jelentek meg a Fővárosi Törvényszéken.
Nyitókép: RTL Híradó