Baleset-bűnügy

Rendőrkéselés Fejér vármegyében: tagad a 16 éves gyanúsított

rtl.hurtl.hu

2023. január 27. 12:52

Ahogyan csütörtökön beszámoltunk róla: egy 16 éves fiú szúrt lábon egy vele szemben intézkedő rendőrt Fejér megyében. Egy rendőr január 25-én este azért jelent meg a Fejér vármegyei település egyik társasházában, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért a hétfő óta otthonról távol lévő gyermekével kapcsolatban.

A lány és 16 éves barátja épp el akarták hagyni a lakást. A rendőr a lépcsőház egyik lépcsőfordulójában igazoltatni akarta őket, azonban a fiú megpróbált futva elmenekülni.

A rendőr ekkor a fiúval szemben testi kényszert alkalmazott, melynek során a földön fekve aktívan ellenszegült, a rendőrt folyamatosan próbálta lerúgni magáról, valamint több alkalommal ököllel is meg akarta ütni. Amikor a rendőr megkezdte a fiú bilincselését, a támadó hirtelen egy kilenc centiméteres pengéjű késsel megszúrta az intézkedő rendőr lábát. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyészség pénteki közleménye szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el Fejér vármegyei 16 éves fiú letartóztatását.

 A gyanúsított tagadta a cselekmény elkövetését.

Az elkövető terhére rótt súlyosabb bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

A nyomozó ügyészség – mivel fennáll vele szemben a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye – indítványozta a fiú letartóztatását, amelyről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója szombaton dönt – írta az ügyészség.

 

#Baleset-bűnügy#késelés#rendőr#fejér vármegye

Címlapról ajánljuk