Baleset-bűnügy

Már hetekkel korábban fenyegetőzött a férfi, aki megölte a feleségét, az anyját és két lányukat

rtl.hurtl.hu

2022. december 8. 12:20

A vérengzés látványa a rendőröket is elborzasztotta.

Andrei Kisliak azzal fenyegette meg a feleségét, hogy ha nem vonja vissza az általa kezdeményezett válópert, végez vele és az asszony Európában élő családjával, írja a Chicago Sun-Times értesülései alapján a New York Post.

A 39 éves Illinois-i férfi azt mondta a feleségének, hogy úgy megcsonkítja, hogy senki nem fog ráismerni, mert eltiltotta a 4 és 6 éves lányaik láthatásától.

Az asszony a bíróságon számos alkalomról beszámolt, amikor a férje terrorizálta a családot, a bíró pedig kitiltotta a férfit az otthonukból. A tiltás egészen november 1-ig érvényben maradt, amikor is férj és feleség közösen kérvényezték annak feloldását. 

30 nappal később Kisliak brutálisan meggyilkolta a feleségét, a két lányukat, és az édesanyját, aki azért költözött hozzájuk, hogy segítsen a gyerekekkel. Egy háziállat tetemét is megtalálták a rendőrök.

A helyi rendőrfőnök szerint annyira brutális volt a vérengzés, hogy az a helyszínére kiérkező rendőröket is traumatizálta.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

 

 

 

#Baleset-bűnügy#gyilkos#brutális#gyilkosság#illinois

Címlapról ajánljuk