Baleset-bűnügy

Vádat emeltek a volt katona ellen, aki meg akart erőszakolni egy várandós nőt Miskolcon

rtl.hurtl.hu

2022. december 7. 11:48

A nőnek sikerült felhívnia a segélyhívó központot.

Erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt vádat emeltek egy volt katona ellen, írja az Ügyészség.

A vádirat szerint a 35 éves férfi 2022. június 20-án, Miskolcon, egy várandós nőt követett, majd egy lépcsőn mögé lépve, lehúzta a földre, és fojtogatni kezdte. A férfi behúzta a sértettet a lépcső melletti erdős részre és szexuális cselekményt akart vele végezni, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült.

A cselekmény során a sértett több horzsolásos, könnyű sérülést is szenvedett.

Tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt.

A nyomozó ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott a  bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje 7 év fegyházbüntetésre és ugyanennyi ideig tartó közügyektől eltiltás mellékbüntetésre.

Nyitókép: Ügyészség

#Baleset-bűnügy#katona#várandós#nemi erőszak#megtámad

Címlapról ajánljuk