Baleset-bűnügy

Legyőzte a rákot az idős nő, majd egy ámokfutó gázolta halálra Budapesten

rtl.hurtl.hu

2022. november 30. 5:30

Fia gyászolja a 68 évesen elhunyt nőt. Az elektromos autós gázolót még mindig keresik.

Töréseket és súlyos belső sérüléseket szenvedett Éva, akit a Wekerletelepen gázoltak el pár nappal ezelőtt. A nő korábban rákban szenvedett, ám kigyógyult. Viszont azt nem élre túl, hogy egy nagy sebességgel kanyarodó elektromos autó indexelés nélkül elütötte: két napra rá a kórházban meghalt.

„Ugyan megpróbáltak mindent megtenni érte, de már megműteni sem lehetett. Mindenki lépett már túl a megengedett sebességen, de számomra ez gyilkosság volt” – nyilatkozta a nő gyászoló fia a Blikknek, aki Londonból utazott haza a baleset után.

A lap megkereste a BRFK-t is, akik azt írták: az ügyben segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt folytatnak nyomozást, az autós ugyanis továbbhajtott. 

Válaszadásukig gyanúsítotti kihallgatás nem történt, tehát még mindig keresik a gyanúsítottat.

Korábban az RTL Híradó is beszámolt a gázolásról: a nő kutyáját sétáltatta péntek délután, amikor nagy sebességgel bekanyarodott elé egy fekete kocsi, és elütötte. Nem voltak nála iratok, állatmentők a kutyája chipje alapján tudták azonosítani.

 

Nyitókép: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#gázolás#cserbenhagyás#rák#kispest#halál

Címlapról ajánljuk