Baleset-bűnügy

Gazdag kínaiakra specializálódott a budapesti betörőbanda – fotókon a zsákmány

rtl.hurtl.hu

2022. november 30. 10:08

Lenyomozták a jó kocsikban ülő kínaiak lakcímét a rendszámuk alapján. A fiatalokból álló betörőbanda 34 millió forintnyi értéket zsákmányolt, júniusban kapták el őket, most zárták le a nyomozást.

16 helyre tört be, és negyven sértettől lopott el összesen 34 millió forintnyi pénzt és értéktárgyat egy négyfős banda. A huszonéves fiatalokból álló csoport kifinomult módszerekkel dolgozott, a rendőrök júniusban buktatták le őket, értesült az RTL Híradó.

Az agglomerációból származó banda tagjai véletlenszerűen járkáltak Budapesten, és drágának tűnő autóban ülő kínai, vagy ázsiai embereket szemeltek ki maguknak. Az autókat vagy követték hazáig, vagy felírták a rendszámukat. 

A rendszámok tulajdonosainak címét úgy találták meg, hogy kikeresték egy biztosító adatbázisából őket, ahol az egyik gyanúsított édesanyja dolgozott. A nő nem tudott róla, mit művel fia barátaival.

A harmadik módszer az volt, hogy kikeresték a cégadatbázisból a kínainak hangzó nevekhez bejegyzett cégeket, és így találták meg az ingatlanokat, amiket később kiraboltak. A négy fiatal közül három munkanélküli volt, még 2021-ben döntöttek úgy, hogy némi bevételre tennének szert illegálisan. Elsősorban a XVIII. és a XIX. kerületben tevékenykedtek.

A négyes tagjai soha nem tartózkodtak egy helyen a bűntények elkövetésekor, közülük mindig csak egy-ketten vettek részt a betörésekben. A rendőrség egy idő után figyelni kezdte a társaságot, és idén júniusban tetten érték őket a III. kerületben. Kettejüket a helyszínen, míg a másik kettőt utólag tartóztatták le. Csak egy vádlott tett beismerő vallomást, a másik három tagad.

A rendőrség az ügyben nemrég zárta le a nyomozást. A gyanúsítottak otthon, bűnügyi felügyelet alatt tartózkodnak. A 34 milliós zsákmányból a rendőrség 29 millió forintnyit talált meg.

Negyven embertől lopott összesen 34 millió forintot a fiatalokból álló pesti banda
Rendőri kézen a lopott holmik. Fotó: RTL Híradó

Nyitókép: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#betörés#pest#kínai#autó#biztosító#rendszám

Címlapról ajánljuk