Baleset-bűnügy

Fűvel a zsebében, egy pecabottal akart mobilt csempészni a kőbányai börtönbe

rtl.hurtl.hu

2022. október 11. 9:28

Az akcióban összesen hárman vettek részt. 

Elfogtak három embert a budapesti rendőrök, akik horgászbottal próbáltak mobiltelefonokat, valamint feltehetően testépítéshez használatos tablettákat becsempészni egy kőbányi börtönbe – írta a police.hu. A csempészárut egy szatyorba rakva próbálták átjuttatni a kerítésen, október kilencedikén, vasárnap, este kilenc óra körül.

A próbálkozást észrevették a börtönőrök, és értesítették erről a rendőröket, akik perceken belül igazoltatták is a két férfit és egy nőt. A szatyorból, amit megpróbáltak átdobni a kerítésen, öt mobiltelefon és tartozékaik, valamint 89 tabletta került elő, majd a közelben a törölközőbe csavart horgászbotot is megtalálták.

Fűvel a zsebében ment mobilt csempészni börtönbe, egy igen furcsa módszerrel
Fotó: police.hu

A férfinél, akinél a szatyrot megtalálták, és akire a police.hu beszámolójában csak úgy hivatkoztak, hogy „a szatyros férfi”, nagyjából öt gramm marihuánát is találtak. A 32 éves férfit emiatt kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A három ember ellen végül büntetés-végrehajtási intézet környezetének megzavarása miatt indítottak szabálysértési eljárást.

Nyitókép: Illusztráció. Fotó: ktsimage/GettyImages

#Baleset-bűnügy#börtön#csempész#horgászbot#mobiltelefon#marihuána#kőbánya