Baleset-bűnügy

Megkéselte egy diák egy társát egy I. kerületi középiskolában a 2. órában

Ződi PéterZődi Péter

2022. október 10. 11:27

A 18 éves fiatal ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nyomoznak.

Budapest I. kerületének egyik középiskolájában késsel szúrt meg egy 18 éves fiú egy másikat október 10-én 9 óra 20 perc körül – írta honlapján a rendőrség. 

A sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást, a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van.

Frissítés: A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum – ahol a késelés történt – hétfő délután közleményben tudatta: a megszúrt fiú 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A BGSZC MTI-hez eljuttatott közleménye szerint „az esetnek semmilyen előzménye nem volt”. Az intézmény igazgatója iskolagyűlésen tájékoztatta a tantestületet és a diákokat a történtekről. A tanulókkal szükség esetén iskolapszichológus foglalkozik

 

 

#Baleset-bűnügy#késelés#középiskola#i. kerület#rendőrség

Címlapról ajánljuk