Baleset-bűnügy

Begyógyszerezte az áldozatait az 50 éves debreceni bájitalkeverő

rtl.hurtl.hu

2022. október 6. 10:45

Majd kirabolta a magatehetetlenül fekvő férfiakat.

Két hét leforgása alatt háromszor is kifosztottak férfiakat Debrecenben – olvasható a rendőrség közleményébn. Egyik férfi sem tagadta, hogy alkoholt fogyasztott, viszont ketten teljes emlékezetvesztésről és magatehetetlen állapotról számoltak be, míg a harmadik sértett egyszerűen elaludt egy padon.

Mire magukhoz tértek minden pénzük eltűnt, viszont az utolsó emlékük ugyanaz volt, egy középkorú nő, aki beszélgetésbe elegyedett velük.

A szakértői vélemények alapján a vérükben nagy mennyiségű és erős nyugtatók hatóanyagait lehetett kimutatni. Időközben a rendőrök látókörébe került egy 50 éves nő, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmények elkövetésével. A kihallgatás során a nő mindent tagadott, a nála talált nyugtatókat azzal magyarázta, hogy beteg, ezért szedi a gyógyszereket.

A nyomozás adatai szerint tudatosan indult mindhárom alkalommal az éjszakába. Két sértettnek ő csempészte az italába a gyógyszereket, míg a harmadiknál azt használta ki, hogy a férfi elaludt. Tehetetlen áldozataitól az összes pénzüket elvette.

A rendőrök 2022. június 19-én őrizetbe vették a nőt, majd indítványozták a letartóztatását. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli rablás, valamint egyrendbeli kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott bűntetőeljárást vele szemben

Nyitókép: rtl.hu

#Baleset-bűnügy#gyógyszer#alkohol#sör#bájital#debrecen