Baleset-bűnügy

Egy lótetem alól ásták ki a nő holttestét Veresegyháznál

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 3. 13:36

A gyanúsított halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát.

Lezárult a nyomozás egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ügyében Pest megyében: a nyomozók szerint a gyanúsított 2020-ban halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát, írja az MTI a megyei rendőr-főkapitányság közleménye alapján.

A nő holttestét egy ló teteme alól ásták ki.

Élettársa a rendőrségnek először azt mondta, hogy 2020 nyarán megromlott a kapcsolatuk és az asszony elhagyta, azóta semmit nem tud róla. A férfi később azzal állt elő, hogy párja öngyilkos lett.

Miután a pár veresegyházi lakásának közelében lévő, az elhullott állatok sírhelyéül szolgáló gödörből, egy ló teteme alól egy emberi testrészt ástak elő a rendőrök, a vádlott  beismerte: 2020. november 5-én veszekedésük közben lefejelte, majd bakanccsal halálra rugdosta áldozatát.  A nő testét pokrócba tekerte, begurította a gödörbe, majd gallyakkal és hulladékokkal befedte. 

 Nyitókép: police.hu

 

#Baleset-bűnügy##lótetem#gyilkosság#agyonverte