Baleset-bűnügy

Prostituáltként dolgoztatott és használt ki nőket egy pár Budapesten

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 2. 13:29

A pár női tagja maga is nyújtott szexuális szolgáltatást ügyfeleknek.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik 2016-2019. között két nő szexuális szolgáltatásnyújtásából is hasznot húztak, kihasználva a sértettek szorult helyzet, egy nőt pedig akarata ellenére igyekeztek rávenni a prostitúcióra – írják a közleményükben.

Egy 55 éves férfi és egy 41 éves nő 2019-ig több esetben követett el prostitúciót érintő, emberkereskedelemnek minősülő és más bűncselekményeket, miközben a nő maga is nyújtott szexuális szolgáltatást ügyfeleknek.

A nő 2016-ban a lakásukba csalt egy 19 éves fiatalt, azt hazudva, hogy masszőrként asszisztenst keres maga mellé. A lakásban már jelen volt az 55 éves vádlott és egy másik férfi. Amikor a 41 éves nő elmondta a lánynak, hogy prostituáltként kell dolgoznia, ő ebben nem kívánt részt venni, azonban az elkövetők nem engedték el, és el kellett tűrnie, hogy fehérneműs fotókat készítsenek róla.

A sértett a fotózás után a pár figyelmetlenségét kihasználva elmenekült, és a nő fenyegetésére sem tért vissza.

Az 55 éves férfi 2017-ben megismerkedett egy 17 éves lánnyal, akivel szexuális kapcsolatot létesített. Miután a lány a vádlottak által használt lakásba költözött, a férfi a kiskorú barátnőjéről pornográf felvételeket készített, amelyeket számítógépén tárolt. Miután a lány nagykorú lett, a férfi – kihasználva barátnője érzelmi függőségét és kiszolgáltatottságát – rábírta, hogy prostitúciós tevékenységet folytasson.

A szolgáltatást reklámozó hirdetést társa szerkesztette és tette közzé.

A hirdetésre jelentkezők telefonhívásait a sértett a férfi felügyelete mellett fogadta, a szolgáltatás nyújtása során a vádlottak a lakás másik helyiségében tartózkodtak. A sértett 2018-2019-ben napi rendszerességgel dolgozott prostituáltként és a férfi esetenként bántalmazta is. A fiatal nő végül egy ismerőse anyagi segítségével tudott csak megszökni, melyet követően a szüleivel együtt feljelentést tett. A pár egy 40 éves nő prostitúciós tevékenységét is elősegítette, aki rossz anyagi helyzete miatt kereste meg őket. Végül a nő néhány hónap után helyreállította korábbi párkapcsolatát, felhagyott a prostitúcióval és megszakította kapcsolatot az elkövetőkkel.

A Fővárosi Főügyészség a férfit és a nőt 2 rendbeli, társtettesként kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntettével és üzletszerű kerítéssel, a férfit ezen túl gyermekpornográfiával is vádolja.

Nyitókép: rtl.hu

#Baleset-bűnügy#prostitúció#emberkereskedelem#budapest#pár

Címlapról ajánljuk