Videó: saját életét kockáztatta egy bajba jutott családért a Magyar Közút munkatársa

rtl.hurtl.hu

2022. július 4. 11:14

Nem habozott.

„Életeket mentett a káli művezető kollégánk” – közölte a Magyar Közút Instagram-oldalán. 

Mint írták: az M3-as autópályán június 24-én kora reggel egy szürke személyautó defektet kapott, nekiment a szalagkorlátnak és 180 fokos fordulattal megállt a belső sávban, szemben a forgalommal. Egy kislány és a szülei utaztak a kocsiban, mindhárman kiszálltak, még kereket is elkezdtek cserélni. 

Egy autós bejelentése nyomán a Magyar Közút diszpécsere azonnal megkereste kamerán a helyszínt és riasztotta kollégáikat és a hatóságokat. „Forgalomtechnikai művezetőnk pár perc alatt kiért és azonnal kivitte őket a szalagkorláton túlra. A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak. Kollégánk úgy döntött, hogy életét kockáztatva kihozza az autót is, ezzel elkerülve a további baleseteket. Ekkor megállt benne az ütő, ahogy beült az autóba, ugyanis két másik jármű majdnem belerohant” – áll a bejegyzésben. Szerencsére nem történt baj. A Magyar Közút munkatársa kiszállt és láthatósági mellényével jelzett az autósoknak, majd  a rendőrök megérkezésekor kivitte az autót a leállósávba. Személyi sérülés nem történt.

Büszkék vagyunk, hogy ilyen nagyszerű kollégáink vannak

– tett hozzá a Magyar Közút.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!