Baleset-bűnügy

Ittasan vezetett, elvesztette a bal lábát, hat ember megsérült miatta Pomáznál

rtl.hurtl.hu

2022. június 16. 8:20

Ráadásul nem is a saját autóját vezette.

A sofőr a 1111-es úton közlekedett gépkocsival 2021. március 7-én délután, az előtte haladókat folyamatosan előzte, amikor a Pilisszentkereszt és Pomáz közötti útszakaszon, egy jobbra ívelő kanyarban átsodródott a szemközti sávba és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, majd kb. 55-60 méterrel távolabb egy útszéli fának és kerítésnek csapódott. A baleset következtében a sofőr és elöl ülő utasa súlyosan, hátsó ülésen tartózkodó utasa könnyen sérült. A vétlen jármű vezetője és egyik utasa könnyű, másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett – írja a rendőrség honlapja.

Egy 24 éves, pilisvörösvári férfit maradandó fogyatékosságot eredményező, ittas vezetéssel, valamint jármű önkényes elvétele bűntettével gyanúsítják. Kiderült, hogy a férfi az autó tulajdonosának tudta és beleegyezése nélkül vitte el.

A sofőr szervezetében etil-alkohol koncentrációt mutattak ki, ami közepes fokú alkoholos befolyásoltságot jelent. Az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, a férfi az autóval a megengedettnél gyorsabban, 60 helyett 82-88 km/h sebességgel haladt, valamint biztonsági öve nem szabályosan, hanem a háta mögött volt rögzítve. 

A szakértői vélemény szerint az ütközés a sebesség helyes megválasztásával elkerülhető lett volna.

A férfi azt állította, egyáltalán nem emlékszik a balesetre és annak előzményeire. A történtek miatt elvesztette egyik lábát, valamint jobb kezét idegkárosodás miatt azóta nem tudja használni.

Nyitókép: Police.hu

#Baleset-bűnügy#baleset#ittas vezetés#részeg#alkohol#autó

Címlapról ajánljuk