Baleset-bűnügy

Korrupcióval bukott le a pszichiáter, aki M. Richárdnak is adott szakvéleményt

rtl.hurtl.hu

2022. április 19. 15:32

Fedett nyomozó kereste fel a főorvost.

Korrupció miatt bíróság elé állítják azt a pszichiáter-addiktológus főorvost, aki korábban a Dózsa György utcai gázolóként hírhedtté vált M. Richárd gondnokság alá helyezéséhez is állított ki szakvéleményt – írja a Bors.

A több mint 30 éve praktizáló Dr. Cs. J. K.-val szemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot indított. Múlt szeptemberben egy fedett nyomozó kereste fel azzal a fedősztorival, hogy börtönbe kell vonulnia, de üzleti ügyei miatt halasztásra lenne szüksége. A vádirat szerint az orvos a nyomozónak felajánlotta, hogy ha magánrendelésén felkeresi, akkor visszamenőleg hamis kórtörténetet rögzít számára és igazolja a kezelést. A fedett nyomozó egy zárt borítékban 300 ezer forintot tett le az asztalra, amire a főorvos azt mondta, hogy azt majd a magánrendelőjében adja át neki.

A Fővárosi Főügyészség vesztegetés miatt emelt vádat, felhívva a figyelmet arra, hogy a bűncselekmény megvalósulásához nem kell megtörténnie ténylegesen a pénz átadásának, elég, ha a jogtalan előnyt kérik vagy ígérik, illetve az ígéretet elfogadják. Az orvost felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélhetik, ha beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

A Bors emlékeztet, hogy tavaly egy M. Richárdhoz közel álló nő kezdeményezte a férfi gondnokság alá helyezését. Ha ez megtörtént volna, akkor M. Richárd mentesülhetett volna az ellene folyó büntetőeljárások alól, a gyámhivatalnál azonban elutasították a kérelmet.

Néhány napja arról számoltunk be, hogy M. Richárd ismét sztrókot kapott, az állapota kritikus.

Illusztráció: iStock / Getty Images Plus

#Baleset-bűnügy#egészségügy#korrupció#m. richárd

Címlapról ajánljuk