Baleset-bűnügy

A föld alól került elő egy erdélyi magyar férfi holtteste, a felesége és az unokatestvére ölette meg

rtl.hurtl.hu

2022. április 15. 14:01

Magyarországon és Romániában egyaránt kerestette a családja az érsemjéni V. Istvánt, aki tavaly decemberben tűnt el. Mint kiderült, a 45 éves férfit megölték és elásták, holtteste Érmihályfalva mellett egy mezőn került elő, szúrás- és ütésnyomok voltak rajta – írja a Blikk.

Az áldozat zenész volt, a lap szerint eltűnésekor nagy erőkkel kerestette a családja, felhívásukat rengetegen osztották meg a Facebookon is. Eltűnését az áldozat felesége jelentette a rendőrségen, ám mint kiderült, ő volt az, aki megölette a férjét.

A romániai Bihar megyei ügyészség közlése szerint a feleség egy másik nővel tervelte ki a gyilkosságot, aki a szeretője és a férfi unokatestvére volt – írja a Főtér.ro.

A nyomozás adatai szerint a feleség körülbelül 3 millió forintnak megfelelő összeget fizetett egy már többször elítélt bűnözőnek, hogy a férfit ölje meg és ássa el. A nő kihallgatásakor többször belekeveredett a vallomásába, végül azt mondta, önvédelemből meglökte a férjét, aki az eséstől halálos fejsérülést szenvedett, ő pedig Körösbe dobta a testét – a búvárok azonban napokig hiába keresték a férfit.

Végül V. István unokatestvére mondta el az igazat, a két nőt és a bérgyilkost is letartóztatták, akár életfogytiglani börtönbüntetés is várhat rájuk.

 

#Baleset-bűnügy#gyilkosság#románia#erdély