Baleset-bűnügy

Nem tudja az áldozatával 50 szúrással végző gyilkos, mitől borult el az agya

rtl.hurtl.hu

2022. április 8. 10:12

A gyilkosság helyszínén talált cigarettacsikken találták meg a nő DNS-ét.

A BRFK nyomozói befejezték a nyomozást azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint 50 késszúrással ölt meg egy férfit két éve Terézvárosban.

A rendőrség közleménye szerint a rendőrök azt követően mentek ki a lakáshoz, hogy bejelentést kaptak arról, hogy egy holttestet találtak a lakásban. A helyszínelés során kiderült, hogy a férfit megölték. 

A 64 éves áldozat a Nyugati pályaudvarnál találkozott egy prostituálttal, akivel a férfi lakására mentek. 

Az újdonsült ismerősök összevesztek, a nő pedig egy késsel mintegy ötven alkalommal megszúrta és megvágta a férfit, aki belehalt a sérüléseibe.

Az asszony a lakásból műszaki cikkeket, szerszámokat és kávét vett magához, majd elment.

A lakók kiváló személy és ruházatleírást adtak a nyomozóknak, akik Nyugati környékén kezdték keresni a gyanúsítottat. Meg is találták T. Olgát, aki egy áruház előtti padon ült.

A 24.hu cikke szerint Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője korábban a Zsaru Magazinnak azt mondta, hogy a nő DNS-profilját összevetették az ingatlanban talált cigarettavéggel, amely az asszony genetikai tulajdonságait mutatta ki. A lakásból pedig előkerült a gyilkos fegyver is. Egy rugós bicska, amin szintén DNS-nyomok maradtak.

A 44 éves nőt emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során beismerte a tettét és azt mondta; „Nem tudom hogyan, de elborult az agyam.”A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

#Baleset-bűnügy#rendőrség#brfk#nyomozás#gyilkosság