Baleset-bűnügy

Csalódott a rendőrségben az ukrán férfi, akit Budapesten fosztottak ki

Bányai ViktorBányai Viktor

2022. március 24. 17:12

Hetek óta keresi ellopott holmiját Budapesten egy ukrán menekült. A csomagjával együtt a kutyáját is ellopták: a yorkie-t végül egy nőtől kellett visszavásárolnia, aki tízezer forintért vette meg a Keleti pályaudvarnál.

Három hete próbálja visszaszerezni ellopott csomagjait Budapesten egy ukrán menekült férfi.

Az RTL Híradónak elmondta: Záhonyból jött a fővárosba vonattal. A szerelvény megállt, és a legtöbb utas, aki ukrán volt, nekifogott a leszállásnak. Ő is elkezdte lepakolni a holmiját, a kutyáját hozzákötötte a hátizsákjához, majd visszament a többi csomagért, az ajtó viszont becsukódott, a szerelvény pedig elindult, ugyanis még csak Zuglóban voltak. 

Néhány perc múlva a Nyugatiba értek, ahol a férfi a rendőrökhöz rohant, 

kérte, hogy hívjanak fel valakit az állomáson, de azt mondták neki, hogy ez nem lehetséges.

Egy önkéntes tolmács sietett segítségére, taxival mentek vissza Zuglóba, de a holmijának és a kutyának már hűlt helye volt. Ezután a rendőrségre mentek, de a férfi szerint ott azt mondták, hogy csak később tehet bejelentést. A Facebookon próbált segítséget kérni, másnap valaki posztolt is egy fotót, ami a 9-es buszon készült: két férfi volt rajta, az egyik a táskáját és a kutyáját fogta, a másik a laptopját, ami még az eredeti dobozában volt. Ezután a VIII. kerületi rendőrkapitányságon végre meg tudták tenni a feljelentést.

Kesha, a nyolcéves yorkie előkerült, igaz, őt vissza kellett vásárolnia a férfinek. Egy nő a Keleti pályaudvarnál vette meg a kutyát tízezer forintért, és csak később tudta meg, hogy keresik az állatot, tőle vette meg a menekült férfi, aki korábban ügyvédként dolgozott, és Amerikában is élt. Három éve költözött vissza Ukrajnába, ahonnan a háború miatt el kellett menekülnie. Azt mondja, a személyes holmiját, laptopját, adathordozóit is visszavásárolná.

Az RTL Híradónak azt mondta, hálás a segítőinek, a magyar emberek, a budapestiek nagyon kedvesek és nagylelkűek. 

Az azonban csalódás volt számára, hogy a rendőrök nem segítettek egyből, és három héttel később sem tud semmit a nyomozás állásáról, 

pedig az állomáson és a buszon is készült videofelvétel azokról, akik elvitték a holmiját, és szemtanúk is vannak, akik pontos személyleírást tudnak adni róluk.

A rendőrség az RTL Híradóval azt közölte: továbbra is nyomoznak az ügyben, de egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

Nyitókép (illusztráció): Arpad Kurucz/Anadolu Agency via Getty Images

#Baleset-bűnügy#menekültek#lopás#ukrajna

Címlapról ajánljuk