Bányai Viktor Bányai Viktor

2:08
HíradóGyilkosság áldozata lett a Budapesten eltűnt amerikai lány
2024. november 8. 20:47

Gyilkosság áldozata lett a Budapesten eltűnt amerikai lány

A 31 éves nőnek hétfő éjjel veszett nyoma Budapesten. Utoljára egy belvárosi romkocsmában látták. Családja és barátai napokon át keresték, hiába. Nem sokkal ezelőtt kiderült: a nőt meggyilkolták. A rendőrök egy 37 éves ír férfit gyanúsítanak az emberöléssel. Úgy tudjuk, a szórakozóhelyen ismerkedett meg későbbi áldozatával, akit nem sokkal később megölt. Majd – információink szerint – a holttestet kocsijába tette, és vidéken elrejtette.
1:48
HíradóHorgásztóba borult, kórházba került a halász
2024. november 6. 8:59

Horgásztóba borult, kórházba került a halász

Válságos állapotban került kórházba egy hivatásos halász, amikor társával a helyi horgásztóba borultak a Pest megyei Dányban, délután. Épp törpeharcsagyérítést végeztek, amikor csónakjukkal együtt a tóba estek. A parton állók egyiküket azonnal kihúzták, de a szerencsétlenül járt halász a víz alá merült, és csak percekkel később tudták felszínre hozni. A mentők több mint egy órán át küzdöttek, mire sikerült újraéleszteni. Mentőhelikopterrel vitték kórházba.
1:33
HíradóBrutális kerékpáros baleset: egy autó kerekei alá szorult a 79 éves asszony
2024. szeptember 27. 18:38

Brutális kerékpáros baleset: egy autó kerekei alá szorult a 79 éves asszony

Életveszélyesen megsérült egy 79 éves asszony, miután biciklizés közben elütötte egy autós péntek délelőtt a Pest megyei Albertirsán. Úgy tudjuk, a nő nem adott elsőbbséget a főúton érkező kocsinak, ezért ütköztek össze. Az asszony az autó kerekei alá szorult – csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Mentőhelikopter vitte kórházba. A rendőrök szabálysértési eljárást indítottak az asszony ellen.
2:21
HíradóKést fogtak rá, elvették a pénzét, a fiatal magyar bokszbajnok mégsem ütött – nem akart börtönbe kerülni
2024. szeptember 22. 18:55

Kést fogtak rá, elvették a pénzét, a fiatal magyar bokszbajnok mégsem ütött – nem akart börtönbe kerülni

Letartóztatta a bíróság azt a párt, amelyik két hete megtámadott és kifosztott egy 20 éves magyar bajnok sportolót Budapesten, a Népligetben. Késsel fenyegették meg, miközben egy babakocsit toltak maguk előtt. A bokszoló azonban nem ütötte meg őket, mert félt, hogy börtönbe kerül. Egy korábbi ügye miatt ugyanis felfüggesztett büntetést kapott. A rablók végül elmenekültek, de három nap alatt elfogták őket a rendőrök. A kirabolt bokszoló most Híradónknak azt mondta: börtönbüntetést adna támadóinak.
2:12
HíradóTöbb mint 1 millió forintot csalt ki idős áldozatától, most évekre börtönbe kerülhet
2024. szeptember 15. 18:43

Több mint 1 millió forintot csalt ki idős áldozatától, most évekre börtönbe kerülhet

Két és fél év börtönt kapott első fokon az idős, beteg áldozatát megkárosító csaló – tudta meg a Híradó. A vád szerint három és fél éve a nő az utcán szólította le a 76 éves budapesti férfit, akit ezután hívogatni kezdett, majd rendszeresen kért tőle kölcsön. Két hónap alatt több mint egy 1 millió forintot csalt ki tőle. A sűrű pénzfelvétel az áldozat fiának lett gyanús, ezért letiltatta apja bankkártyáját, és feljelentést tett. A csaló enyhébb büntetésért fellebbezett.
2:00
HíradóMeghalt a csecsemő, akinek ikertestvére is kórházban van – apja bevallotta, hogy földhöz vágta
2024. szeptember 12. 18:40

Meghalt a csecsemő, akinek ikertestvére is kórházban van – apja bevallotta, hogy földhöz vágta

Csütörtök hajnalban meghalt az az 5 hónapos békési kislány, akit apja bántalmazott, amíg párja másik ikergyerekükkel épp kórházban volt. Híradónk információja szerint az apát idegesítette a gyereksírás, ezért földhöz vágta a csecsemőt. Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a babát vérző fejjel, zúzódásokkal vitték kórházba kedd este. Apja először még azt állította: a gyerek akkor sérült meg, amikor leesett az ágyról. Mára bevallotta: ő bántalmazta kislányát. A rendőrök őrizetbe vették. A másik kicsit asztmás tünetek miatt szállították a gyulai kórházba.
2:06
HíradóNégyéves fia szeme láttára megölte a feleségét és megkéselte az anyósát egy férfi, a rendőrség keresi
2024. szeptember 12. 18:22

Négyéves fia szeme láttára megölte a feleségét és megkéselte az anyósát egy férfi, a rendőrség keresi

Halálra késelte feleségét, majd életveszélyesen megsebesítette anyósát egy férfi csütörtök este Hajdúböszörményben. A támadás után 4 éves kisfiukat magával vitte. Őt végül épségben megtalálták a nyomozók a támadó egyik ismerősénél, de a férfi azóta is szökésben van. A mellkason szúrt anyósnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy segítséget hívjon: már túl van egy műtéten, stabil az állapota. A késelő családapát nagy erőkkel keresi a rendőrség.
1:49
HíradóVideón a forgalommal szemben közlekedő autós, a villamossínek zavarhatták meg
2024. szeptember 8. 18:43

Videón a forgalommal szemben közlekedő autós, a villamossínek zavarhatták meg

Forgalommal szemben hajtott egy autós a budapesti Margit körúton szombaton este – erről Híradónk egyik nézője készített videót. A többi autós még időben lassított, így nem történt baleset. Közben dudáltak és villogtak a szabálytalan sofőrnek, aki ezután a közeli villamossínekre hajtva állt meg. A rendőrök az RTL Híradó megkeresése után eljárást indítottak – még keresik a szabálytalan vezetőt.
2:30
HíradóMeg se kottyan a bírság a budai utcákon luxusautókkal versenyző sofőröknek
2024. szeptember 6. 18:39

Meg se kottyan a bírság a budai utcákon luxusautókkal versenyző sofőröknek

Több tízmilliós luxusautókkal driftelnek és versenyeznek az utakon éjjel, emiatt aludni sem tudnak, panaszkodnak a II. kerületben élők. Az önkormányzat most megelégelte a sokak életét megkeserítő gyorshajtásokat, ezért razziát indítottak. Tucatnyi sportkocsi sofőrjét büntették meg. A polgármester szerint ezeknek az autótulajdonosoknak meg sem kottyan a pár tízezres bírság, ezért – több európai országhoz hasonlóan – végleg elkobozná tőlük az autót.
2:43
HíradóA nevelt lánya zaklatóját elgázoló férfi állítja, nem volt szándékos a tette
2024. augusztus 27. 18:36

A nevelt lánya zaklatóját elgázoló férfi állítja, nem volt szándékos a tette

Sajnálja a gázolást, de az nem volt szándékos és büszke magára, hogy megvédte nevelt lányát – ezt mondta Híradónknak az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi, aki kocsijával elütötte a 15 éves lány feltételezett molesztálóját két hete Vácon. Ő súlyosan megsérült. Híradónk megtudta: nem csak a feltételezett támadó ellen, de három társával szemben is eljárás indult szexuális erőszak kísérlete miatt, miután együtt molesztálhatták a lányt.
2:25
HíradóMegrázó jelenet a Rákóczi útnál: ütötte és fojtogatta egymást az üzlet eladója és egy vásárló, aki nem akart fizetni
2024. augusztus 24. 18:39

Megrázó jelenet a Rákóczi útnál: ütötte és fojtogatta egymást az üzlet eladója és egy vásárló, aki nem akart fizetni

Ütötte, gáncsolta és fojtogatta egymást egy eladó és egy nem fizető vásárló Budapesten, egy Rákóczi úti kisbolt előtt – erről az RTL Híradó egyik nézője készített videót. A nő nem akarta kifizetni a dezodort, amit a kínai üzletben kipróbált, az eladó ezért megpróbálta visszatartani. Kint, a bolt előtt aztán a járókelők szeme láttára kezdték ütni-rúgni és fojtogatni egymást. A rendőrök a videó alapján hivatalból büntetőeljárást indítottak garázdaság miatt. 
2:41
HíradóA monori férfi azt állítja, százhúszezerrel megkárosította egy vállalkozó, mégsem indult nyomozás
2024. augusztus 19. 18:36

A monori férfi azt állítja, százhúszezerrel megkárosította egy vállalkozó, mégsem indult nyomozás

Százhúszezer forinttal verték át, az ügyészség szerint mégsem történt csalás – erre panaszkodott Híradónknak egy monori férfi, akit egy vállalkozó károsított meg. Azt mondja, fél éve rendelt tőle több mint ezer cserepet és téglát. Kétszer minden rendben ment, a harmadszor rendelt tételre azóta is hiába vár, a vállalkozót pedig már nem éri el. Feljelentést tett, de azt elutasították, mondván: nem bizonyítható a csalás. A vállalkozót ma mi is hiába kerestük.
2:22
HíradóVideón, ahogy maszkok között válogat a férfi, aki később abban ment betörni egy tanyára
2024. augusztus 18. 18:34

Videón, ahogy maszkok között válogat a férfi, aki később abban ment betörni egy tanyára

Exkluzív videón a maszkok között válogató betörő! Ijesztő álarcot vásárolt, amiben ezután félmillió forintot érő fűkaszát és aggregátort lopott társával egy albertirsai tanyáról. Hiába álcázták magukat, a házban lévő kamerák felvételei alapján egyiküket már elfogták a rendőrök, egy nyomozó ugyanis felismerte őt egy korábbi igazoltatásról. Kihallgatásán további négy betörést vallott be, társát még keresik.
2:26
HíradóNem akarta elütni a váci férfi nevelt lánya molesztálóját, „aztán valahogyan a kocsi elé esett”
2024. augusztus 13. 18:32

Nem akarta elütni a váci férfi nevelt lánya molesztálóját, „aztán valahogyan a kocsi elé esett”

Sniccerrel támadt rá, és meg akarta erőszakolni – ezt mondta párjának az a 15 éves lány, akinek a nevelőapja később elütötte a feltételezett molesztálót szombaton Vácon, tudta meg az RTL Híradó. A Blikknek a gázoló nevelőapa azt mondta: nem szándékosan ütötte el áldozatát, csak a kocsi elé esett. A férfi súlyosan megsérült, szexuális erőszak kísérletével gyanúsítják. A gázolót pedig emberölési kísérlettel, mégis kiengedték az őrizetből.
1:56
HíradóSzexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót
2024. augusztus 11. 16:57

Szexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót

Elgázolta, majd baltával fenyegette a kocsija alá szorult férfit egy autós Vácon szombat délután. Híradónk úgy tudja: a támadó azután ütötte el áldozatát, hogy az megpróbálta megerőszakolni a sofőr 15 éves nevelt lányát. A súlyosan megsérült férfit végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó alól. Kórházba vitték. Szexuális erőszak kísérlete miatt eljárás indult ellene. Támadója emberölés kísérletéért felelhet.
2:08
HíradóCsaládi viszály: kilőtték egy fiatal férfi szemét, nyolcan sérültek meg, nyomoz a rendőrség
2024. augusztus 8. 18:37

Családi viszály: kilőtték egy fiatal férfi szemét, nyolcan sérültek meg, nyomoz a rendőrség

Gyerekei előtt megverték és életveszélyesen megfenyegették – ezt állítja az a hatvani férfi, akinek családtagjait tavaly októberben botokkal, karddal és gázpisztollyal támadták meg távoli rokonaik a házuknál. Az egyik fiatalnak kilőtték a szemét. A most megvert férfi szerint azért támadtak rá az azóta bűnügyi felügyeletben lévő bántalmazók rokonai, hogy vonja vissza az ügyben korábban tett feljelentést. A rendőrök az újabb verekedés miatt is büntetőeljárást indítottak.
2:02
HíradóDrámai videón a baleset: letarolta a szalagkorlátot és a szemből érkezők sávjába csapódott egy autó
2024. július 30. 18:46

Drámai videón a baleset: letarolta a szalagkorlátot és a szemből érkezők sávjába csapódott egy autó

Párja és kislányuk életét is veszélybe sodorta egy apa az M1-esen. Figyelmetlenül vezetett, emiatt túl későn vette észre az út menti terelőoszlopokat. Elrántotta a kormányt, majd a szalagkorlátot letarolva a szemből érkezők sávjába csapódott. A brutális balesetről videó is készült. A családnak és a többi autósnak is hatalmas szerencséje volt, senki nem sérült meg komolyabban. A rendőrök szabálysértési eljárást indítottak a férfi ellen.
2:32
HíradóNem akarok meghalni – kiabálta a székesfehérvári lány, aki a 4. emeleti ablakon át menekült a lángoló lakásból
2024. július 29. 18:51

Nem akarok meghalni – kiabálta a székesfehérvári lány, aki a 4. emeleti ablakon át menekült a lángoló lakásból

„Nem akarok meghalni!” – ezt kiabálta az ablakban állva az a 18 éves lány, aki egy lángoló lakásban rekedt vasárnap hajnalban Székesfehérváron. Egyedül aludt otthon, amikor felcsaptak a lángok. Miután az ajtóig már nem tudott eljutni, az ablakon mászott ki, és a párkányba kapaszkodva kiabált segítségért. Pár percig tudta csak tartani magát, majd lezuhant. Súlyosan megsérült, jelenleg is intenzív osztályon kezelik. Ismerőseik gyűjtést indítottak a családnak.
2:15
HíradóSárbogárdi rabszolgatartók: súlyosabb büntetést kér az ügyészség a férfira és anyjára, akik 15 évig fogva tartották ismerősüket
2024. július 26. 18:57

Sárbogárdi rabszolgatartók: súlyosabb büntetést kér az ügyészség a férfira és anyjára, akik 15 évig fogva tartották ismerősüket

Súlyosabb büntetést kér az ügyészség a sárbogárdi rabszolgatartóra. A férfi és anyja 15 éven át egy víz és fűtés nélküli istállóban rejtegette ismerősüket, akinek az állatokat kellett gondoznia. Közben a vád szerint többször megverték. Végül tavaly sikerült megszöknie a tanyáról, ezután fogták el kizsákmányolóit. Az anyát nemrég jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték. Fia 5 évet kapott, az ügyészség most az ő büntetését szigorítaná.
1:56
HíradóVolt olyan kutya, amelyiknek amputálni kellett a lábát, egy másiknak a szemét operálták ki – 3 évet is kaphatna Dolly menedzsere
2024. július 20. 19:13

Volt olyan kutya, amelyiknek amputálni kellett a lábát, egy másiknak a szemét operálták ki – 3 évet is kaphatna Dolly menedzsere

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Dolly menedzserére. Állatkínzás miatt állíthatják bíróság elé az ismert énekesnő munkatársát. A vád szerint állattetemek, ürülék és szeméthegyek között tartott 35 kutyát Gyöngyösön. Van, amelyiknek a szemét kellett kioperálni, egy másiknak pedig a lábát amputálták, mert a borzalmas körülmények miatt megbetegedtek. Úgy tudjuk, a nő tagadja, hogy elhanyagolta az állatokat. Dolly ellen nem indult eljárás, ő maga 9 kutyát vett magához a nyomorból kimentett állatok közül.
1:43
HíradóRács mögött a taxis maffia tagjai, Budapest forgalmas helyeiről kergették el a konkurenciát
2024. július 18. 16:53

Rács mögött a taxis maffia tagjai, Budapest forgalmas helyeiről kergették el a konkurenciát

Több, független szolgáltatónál dolgozó taxist is megfenyegetett három férfi Budapest frekventált pontjain. A gyanú szerint volt, hogy erőszakkal küldték el őket a drosztokról, amiket valósággal kisajátítottak maguknak. Egy, az RTL Híradó birtokába került felvételen is látni, ahogyan fenyegetőznek. A rendőrök most fogták el a banda vezetőjét és két társát, akiket már letartóztattak. 
3:20
HíradóSzüleinek sem merte elmondani a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú, mi történt vele
2024. július 17. 18:31

Szüleinek sem merte elmondani a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú, mi történt vele

Karateedző rúgott fel egy 7 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A múlt csütörtökön történt megrázó esetről felvétel is készült. A gyerekek egy jászberényi küzdősportegyesület táborával mentek el a kalandparkba, ahol egyiküket bántalmazta az edző. Kirúgta a lábát, amitől fejjel a földre esett. Volt rajta bukósisak, így nem esett komoly baja. Az egyesület vezetője délután közölte: bocsánatot kér, és minden tisztségéről lemond. Úgy tudjuk: a kisfiú először el sem mondta otthon, mi történt; magát okolta. Az ügyben eljárás indult.
2:13
HíradóKétszázezres bírság a luxusautó nyolc autót összetörő sofőrjének – a közlekedési szakjogász szerint ennek nincs visszatartó ereje
2024. július 13. 18:31

Kétszázezres bírság a luxusautó nyolc autót összetörő sofőrjének – a közlekedési szakjogász szerint ennek nincs visszatartó ereje

200 ezres pénzbírságot kapott, és egy 1 évre eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki luxuskocsijával 8 autót tört össze az M7-esen még áprilisban. Erről elsőként a Budapesti Autósok Közössége számolt be. A tömegbalesetnek nem voltak súlyos sérültjei, ezért csak szabálysértési eljárás indult a sofőr ellen. Az általunk megkérdezett közlekedési jogász szerint emelni kellene bírságok összegén, mert azoknak legtöbbször nincs visszatartó erejük.