Baleset-bűnügy

Hatszor fejbe rúgta „a késszúrásoktól haldokló, de még eszméleténél lévő” áldozatot a Deák téri késelés egyik vádlottja

rtl.hurtl.hu

2022. március 24. 13:00

Az ügyész brutális részleteket osztott meg a gyilkosságról. Az elsőrendű vádlott akár 23 évet is kaphat. 

Nem ismerte el a kettős gyilkosságot a csütörtöki előkészítő ülésen a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja. A férfi két éve májusban barátaival a 18. születésnapját ünnepelte Budapesten a belvárosban.

A késelő társai – a másod- és harmadrendű vádlott – az otthonából jött, az ikertestvéreknek nyomkövetőt kell viselniük. A vádirat szerint ők hárman két éve Budapesten a gyilkossággal vádolt fiatal 18. születésnapját ünnepelték, ittak és kábítószereztek. Hajnali négy órakor a Deák téren egy másik részeg, hangoskodó társaságra figyeltek fel. Vallomásaik szerint a születésnapos fiatal egyre agresszívabbá vált.

Erről korábban a rendőrök beszéltek, amikor tanúvallomásokból idézve elmondták, hogy a késelő „teljesen beindult”, majd azzal a jelszóval, hogy „mindjárt beugrok bokszolni”, elővette a nála lévő kést, beszaladt a tömegbe, ahova követték az ikerfiúk, és elindult egy verekedés.

Ez brutális kettős gyilkossággal ért véget.

Az ügyész a mai előkészítő ülésen arról beszélt, hogy az elsőrendű vádlott, a nála lévő 9 centiméteres pengéjű késsel az egyik későbbi áldozatához lépett, és „a neki háttal álló sértettet közepes erővel, irányított mozdulattal kétszer a hátán és az ágyékcsigolya tájékán, majd a felé forduló sértettet kétszer a mellkasán, jobb és bal oldalán megszúrta, és a sértettől ellépett”.

A megkéselt 16 éves fiatal a kukák mellett rogyott össze. Ezután a testvérpár fiatalabb tagja lépett közelebb.

Közepes erővel, célzott rúgásokkal hatszor fejen rúgta a hanyatt fekvő, a rúgásokat elhárítani nem képes, a késszúrásoktól haldokló, de még eszméleténél lévő és nagy fájdalmakat fokozottan elszenvedő sértettet

– mondta az ügyész.

Eközben a késelő a megszúrt fiatal 20 éves barátja felé fordult, és őt is megölte, majd a kést egy kocsi alá dobta, és barátaival elszaladt. Nem sokkal később egy villamosmegállóban fogták el. Az ügyészség – ha beismerte volna a gyilkosságokat – 23 év és 10 hónapra küldte volna börtönbe az elsőrendű vádlottat, aki végül nem mondott le a tárgyalás jogáról. Ezt társai sem tették meg, így az ügy májusban folytatódik.

Az RTL Híradó riportja:

#Baleset-bűnügy#deák tér#kettős gyilkosság#tárgyalás

Címlapról ajánljuk