Baleset-bűnügy

Újabb rémségeket írnak a menhelyi kecskét lefejező „kaposvári remete” ellen

rtl.hurtl.hu

2022. február 9. 8:48

Újra állatkínzással, és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. 

Kaposvári Járási Ügyészség újabb vádakat emelt a „kaposvári remete” néven ismertté vált férfi ellen, aki azzal került a hírekbe, hogy levágta és magával vitte egy menhelyi kecske fejét.

Az ügyészség közlése szerint a 28 éves férfi 2018 októberében Makó környékén az ismerőseinél volt, amikor a társaság egyik tagjának kutyáját azért akarta megölni, mert a szájába kapott egy kisebb ebet és elszaladt vele.

A vádlott úgy gondolta, hogy az ilyen állatnak el kell pusztulnia, ezért azzal büntette meg a kutyát, hogy egy fokossal füle mögött megütötte és vérző sérülést okozott neki – közölte az ügyészség.

A férfi a saját kutyáját azért ölte meg egy dárdával, mert az az eb engedély nélkül vett el ételt az asztalról. 2020 novemberében pedig egy kaposvári állatmenhelyen bosszúból levágta egy kecske fejét és azt magával vitte, mivel egy szamár miatt konfliktusban állt a menhellyel.

A vád szerint a férfi korábbi élettársának több mint 850 ezer forintját és az iratait lopta el, továbbá orvosi kezelésére vonatkozó dokumentumokat osztott meg egy internetes oldalon.

A férfit 2020 novemberében letartóztatták, de a zárkában csak újabb bűncselekményeket követett el. Az ügyészség közlése szerint egy többszörösen büntetett előéletű társával együtt vezetőként léptek fel zárkájukban a többi fogvatartottal szemben.

Az idősebb férfi az ügyészség közlése szerint egyéb leckéztetések mellett elvette a többiek egyes ruháit és ételeit, és vásároltatott is magának. Amikor egyikük közölte vele, hogy nincs már több pénze, egy pengével mindkét férfi megvágta az alkarját.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben.

Nyitókép: Illusztráció. Fotó: scob2 / 500px / GettyImages

#Baleset-bűnügy#Belföld#kaposvári remete#állatkínzás#ügyészség

Címlapról ajánljuk