Baleset-bűnügy

Macskahorror Erzsébetvárosban, videóval

rtl.hurtl.hu

2022. január 25. 6:12

Egy nő elköltözött a lakásából és magára hagyta hét macskáját. Öt állat elpusztult.

A rendőrség állatkínzás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a 64 éves K. Ágnessel szemben, aki tavaly december 21-én a költözését követően erzsébetvárosi lakásában hagyta hét macskáját, amelyek közül öt elpusztult, a két életben maradt állatot pedig nagyon legyengült állapotban találták meg – írja a police.hu.

A VII. kerületi önkormányzattól január 20-án érkezett bejelentést, miszerint az egyik kerületi ingatlanban több macska tetemét találták meg. A rendőrség helyszíni szemlét tartott, illetve segítettek elhelyezni a két életben maradt állatot.

K. Ágnest a nyomozók másnap gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás bűntett gyanúja miatt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, és az esettel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki. A nő a vallomásában azzal védekezett, hogy nem volt kire bíznia az állatokat, befogásukra pedig nem volt mód, mivel elvadultak.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset további körülményeit.​​

 

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#macska#állatkínzás#erzsébetváros#rendőrség

Címlapról ajánljuk