Baleset-bűnügy

„A filmekben lehet ilyeneket látni” – megszólalt az autós üldözésben részt vevő rendőr

rtl.hurtl.hu

2022. január 14. 17:02

„Láttam, hogy a kocsiban egy férfi ül, aki hirtelen a rendőrautónak kormányozta a járművét” – mondta Dér Attila. Több mint tíz kilométer üldözés után végül Kisfaludnál elfogták a 45 éves sofőrt.

Több mint tíz kilométeren keresztül üldöztek egy autóst a rendőrök Agárdnál szerda este. A német rendszámú kocsi sofőrje többször megpróbálta leszorítani a rendőrségi autót az útról, végül egy árok szélén állt meg Kisfaludnál. A 45 éves sofőrt elfogták.

A filmekben lehet ilyeneket látni 

– fogalmazott a rendőrautót vezető Dér Attila, a gárdonyi rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka az RTL Híradójának. 

Az esetet felidézve elmondta, hogy a fekete BMW rendszámtáblája lett gyanús számára a 7-es főúton, ezért megpróbált intézkedni, de amint a sofőr látta, hogy közelít felé, gázt adott, és elhajtott. 

Dér Attila ekkor kapcsolta be a szirénát, és egészen Székesfehérvárig üldözte az autót, ahol sikerült mellé kerülnie. 

Láttam, hogy a kocsiban egy férfi ül, aki hirtelen a rendőrautónak kormányozta a járművét 

– fogalmazott. A rendőr ellenkormányzott, így meg tudta akadályozni, hogy lesodródjanak az útról. 

Nem sokkal később egy alsóbbrendű úton folytatódott az üldözés, de a rendőrök végül a menekülő BMW-s elé kerültek, és meg tudták állítani: a fekete kocsi a szolgálati autó bal elejének nekihajtva, az árok szélén állt meg. 

Dér Attila polgárőr társával együtt kiszállt, és elfogta a férfit, aki akkor már megadta magát.

Nem állítom, hogy fel voltam készülve erre a helyzetre, de tudtam mit csinálok, száz százalékig

– mondta a rendőr, aki azt is megjegyezte, hogy ha ugyanebbe a helyzetbe kerülne, mindent ugyanúgy csinálna. 

 

Nyitókép: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#gárdony#rendőrség#bmw#Híradó#autós üldözés

Címlapról ajánljuk