ATM-ből pénzt felvevő külföldiek lehúzására szakosodott egy banda
2022. január 6. 8:58
Úgy tettek, mintha segíteni akarnának, de közben elvették a turisták pénzét. A rendőrség lecsapott a bandára.
Külföldiek meglopására szakosodott egy társaság Budapesten. Áldozataik figyelmét elterelték, és akkor károsították meg őket, amikor azok bankjegykiadó automatákból próbáltak meg pénzt felvenni. A feltételezett elkövetőket az erzsébetvárosi rendőrök elfogták – írja a police.hu.
„Hol van a pénz? Nem tudom” – hangzik el angolul abban a videóban, amit az egyik sértett barátnője rögzített mobiltelefonján, miközben barátjától összesen több mint 200 ezer forintot loptak el december 27-én. Az elkövetők úgy tettek, mintha segítenének a külföldi fiatalnak, aki pénzt akart felvenni egy bankautomatából a VII. kerületben. Miután beütötte a kívánt összeget, a kijelző elsötétült, a három férfi pedig azt mondta, hogy az ATM elromlott. A sértett ekkor a mellette lévő automatához lépett, ott is beütött egy összeget, de az a kijelző is elsötétült. Csak utólag jött rá, hogy pénzét az ismeretlenek vették fel.
A feljelentést követően a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket. A 29 éves V. Sándort és a 21 éves V. Eriket december 28-án fogták el, harmadik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki. A 29 éves Zs. Attila január 3-án maga jelentkezett a kapitányságon, ahol az erzsébetvárosi nyomozók őt is lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak ugyanilyen módszerrel legalább tíz külföldit károsítottak meg, ezért a VII. kerületi rendőrök folytatják a nyomozást.
Nyitókép: police.hu