Baleset-bűnügy

Közösség tagja elleni erőszakkal vádolják a két pécsi orvos támadóit

rtl.hurtl.hu

2021. december 21. 13:42

Szexuális irányultságuk miatt bántalmazták a két férfit, az elkövetők öt év börtönt is kaphatnak.

Öt év szabadságvesztésre is ítélhetik azt a két férfit, akik nyáron a szexuális irányultságuk miatt bántalmaztak két embert Pécs belvárosában – közölte az ügyészség. Az elkövetőket közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a vádlottak és a sértettek is ugyanazon a szórakozóhelyen voltak a történtek előtt, az előbbiek erősen ittas állapotba kerültek. A két sértett hajnalban gyalog indult haza, az utca elején megálltak, beszélgettek, ölelkeztek és csókolóztak. A két vádlott odament hozzájuk, egyikük megrúgta mindkettejük lábát, az egyik bántalmazott férfi ettől elveszítette az egyensúlyát. Ezután a sértettek megpróbáltak elmenekülni, de egy belvárosi üzletház bejáratánál a vádlottak utolérték őket. Az egyik elkövető olyan erősen ütötte meg az egyik férfit, hogy az ütéstől arccal a földre esett, és az eszméletét is elveszítette. A másik áldozatot a közlemény szerint mindketten bántalmazták.

A vádlottak a sértetteket a szexuális irányultságuk miatt támadták meg. Az ügyészség szerint az elkövetők kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Az ügyről a Pécsi Járásbíróságon döntenek majd.

Korábban az üggyel kapcsolatban a Háttér Társaság ügyvivője arról beszélt az RTL Híradónak, hogy a kormány által gyermekvédelminek nevezett, a bírálói szerint melegellenes törvénycsomag elfogadása óta több támadás éri az LMBTQ embereket.

Nyitókép: MTVA / Bizományosi: Faludi Imre

#Baleset-bűnügy#közösség tagja elleni erőszak#homofóbia#pécs#vádemelés

Címlapról ajánljuk