A Konyhafőnök

A sárga csapat pastái

rtl.hurtl.hu

2018. április 19. 21:05

A második feladatban a zsűri kedvenc tésztáit kellett elkészítneie a csapatoknak, Gianni útmutatása alapján. Kíváncsi vagy, hogyan sikerültek a pasták? Nézd meg a kóstolást!


Klasszikus lasagne &piros és fekete ravioli durianos-halas, illetve sütőtökös-ricottás töltelékkel a tetején pestóval & kétszínű tortelloni halas-durianos töltelékkel és sajtmártással
 

Recept:

1. Feltesszük a sütőtököt főni (apró darabokban), majd ha kész, lepasszírozzuk és összekeverjük a ricottával, sóval, borssal, szerecsendióval, egy tojássárgája és snidlinggel.

2. Három tojásból és lisztből tésztát gyúrunk, egyharmadát tintahaltintával, másik harmadát céklaporral keverjük össze, majd mindhárom adagot a hűtőbe tesszük pihenni.

3. A bazsalikomot és a pirított tökmagot, az olajat és a parmezánt összeturmixoljuk, sózzuk, borsozzuk.

4. A sertéshúst ledarájuk, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük, majd bolognait készítünk: összesütjük koktélparadicsommal, vörösborral, hagymával, fokhagymával, répával és vízzel.

5. Besamel mártást készítünk: vajból, lisztből és tejből, egy kis szerecsendióval.

6. A lasagnét (vékonyra nyújtott tészta, bolognai ragu és parmezánsajt) betesszük 200 fokra, 20 perce a sütőbe.

7. Sajtmártás: besamel alaphoz sajtot adunk, ízesítjük.

8.A raviolit extra vékonyra nyújtjuk, majd karikákra vágjuk, megtöltjük a durianhús+nyershal+citromlé+citromhéj+fehérbors+sóval és feltesszük lobogó vízbe főni pár percre, majd formára vágjuk.

9. A tortellonit is vékonyra nyújtjuk és a két színt összegyúrjuk, majd megtöltjük a durian+hal töltelékkel és pár percig főzzük.

10. Mindkét tésztát után pirítjuk serpenyőben.
 

#A Konyhafőnök#recept#sárga csapat#pasta#tészta

Címlapról ajánljuk