A Konyhafőnök

Németh Ádám leleplezte a győztes kabaláját!

rtl.hurtl.hu

2016. november 14. 10:11

A péntek egy óriási nap volt a Konyhafőnökben: Ádám és Márk egy végső főzésben mérték össze a tudásukat, hogy utána a zsűri eldöntse, ki lesz a győztes. Végül Ádám emelhette a magasba a győztes trófeát, ráadásul a titokzatos szerencsét hozó zoknijában.


A döntő hetében még nagyobb volt a nyomás, és egyre nehezebb kihívásokat kellett kiállnia a versenyzőknek. A finálé előtti utolsó nap, ráadásul a nagy konyhai rohangálásban Zé kiderítette: Ádámnak bizony nem egy színes, vicces zokni pihen a fiókjában. És a verseny minden egyes napján egy-egy ilyen zokniban állt neki az újabb feladatoknak.

Az utolsó előtti napon éppen Pesti István ételét másolták a versenyzők, amikor Ádám a „minden virágos” mondat jegyében bemutatta Zének az apró kis titkot a lábán:
 


A finálé nagy napján sem szakított a hagyománnyal, ráadásul azt a zoknit kapta fel, amit egy évben csak egyszer vesz fel: ez ugyanis az ő szerencse zoknija!
 


De hogy milyen is ez a sokat emlegetett, szerencsehozó kabala zokni? Ádám a győzelmi mámort követően megosztotta a követőivel:

„Férfiasan bevallom: egy citromsárga alapon lila pöttyös zokniban nyertem! #akonyhafonok #napizokni #ádifőz”

Íme:

 

Még egyszer gratulálunk!
#A Konyhafőnök#finálé#győzelem#kabala#zokni#németh ádám#fördős zé

Címlapról ajánljuk