Süllő kölessel és bacon chipsszel
2016. szeptember 27. 20:10
Gábor elsőként választhatta ki, hogy milyen halból szeretné elkészíteni a második ételét, hiszen az első feladatban ő kapta az előnyt. A zsűri hiányolta a kreativitást a mártásából, főleg úgy, hogy a halat nagyon jól sütötte meg.
Alapanyagok:
süllő, vaj, tejszín, liszt, szerecsendió, paradicsom, krumpli, köles, bacon szalonna
Recept:
A vajat felmelegítjük, adunk hozzá kevés lisztet, sót, borsot, szerecsendiót, illetve hal alaplevet. A hal maradékát lepirítjuk, majd vízben besűrítjük alaplének.
A süllőt a bőrén lepirítjuk, majd megsütjük. A kölest fűszerezzük és forró vízben puhára pároljuk.
A burgonyát megfőzzük, sütőben rozmaringgal, fokhagymával, sóval és borssal megsütjük. Bacon chipset készítünk, majd a paradicsom fürtöt a bacon szalonna zsírjában kicsit megpirítjuk.