Frohner Fecó: Gondolkoztam, hogy csinálok egy csoportot, ahol közösen tudnak engem utálni – interjú A Konyhafőnök versenyzőjével

A sikered bizonyítéka, hogy most is csak addig van időnk beszélgetni, amíg az egyik vendéged haján szárad a festék. Minden napod ennyire sűrű?

Reggel hattól este kilencig teljesen be vagyok táblázva. Festek, vágok, megbeszélésekre járok. Sok megkeresést kapok, és a szalonnal kapcsolatban is elindítottam pár új projektet, úgyhogy száz százalékban itt kell lennem fejben.

Csütörtökön elköszöntél A Konyhafőnök versenyétől. Milyen érzések kavarognak benned?

Boldog és elégedett vagyok. Tele vagyok hálával, mert úgy érzem, hogy amiért jöttem, azt megkaptam. Örültem, hogy meg tudtam mutatni a komolyabb énemet is. A versenynek köszönhetően szereztem egy plusz kvalitást magamnak. Amikor módom adódik rá, akkor biztosan serpenyőt fogok, hogy összerittyentsek valamit, de mostantól már nem a séfeknek.

Nagyon mélyen érintett, amikor a zsűri a kritikájában a szakmádat hozta fel párhuzamként. Akkor elsírtad magad. Miért érintett ennyire mélyen, hogy szóba hozták a fodrászatot?

Jaj, szeretem, amikor felhozzátok a sírást velem kapcsolatban! (Nevet.) Nekem a szakmám a szerelmem. Rengeteg munka van abban, hogy a szakmában úgy kezeljenek, ahogy most. Amikor Ákos felhozta, hogy mit keresek itt a versenyen, miközben a szalonomban nagyon sikeres vagyok, az meghatott. A szakmámban több mint tíz évet küzdöttem és gyakoroltam, a főzésre jóval kevesebb időm volt felkészülni.

Mennyire vagy egyébként érzelmes?

Magas érzelmi intelligenciával rendelkező ember vagyok, aki nagyon tud függeni az adott szituációktól. Nagyon meg tudom élni a magasságokat és a mélységeket is. Csak mosolygok, amikor kiakadnak azon, hogy férfi létemre elsírom magam. Ez beskatulyázás, 

szerintem simán belefér, hogy egy férfi fel meri vállalni a gyengeségeit.

Nagyon bohém és vicces versenyző képe alakult ki rólad A Konyhafőnökben, sőt már a Nyerő Párosban is, bár üzletember is vagy. Vannak, akik nem vesznek komolyan az életben?

Szerencsére nem ér hátrány ezzel kapcsolatban. A szalonban és a magánéletben is komoly srác vagyok, aki élvezi és humorral fűszerezi meg az életet. Nyilván amikor tulajdonosként megérkezek a szalonba, teljesen más vagyok. Vannak helyzetek, amiket nem tudok elpoénkodni. Azonban amint adódik egy alkalom, hogy elsüssek egy viccet – és annak helye is van – akkor azt mondom, miért ne. Nem akarok savanyú, életunt ember lenni. Egyszer élünk, úgyhogy carpe diem.

Szükség van rá szerinted, hogy feszes szabályokhoz ragaszkodó emberek legyenek vezetők?

Nem szeretem a merev szabályokat és a szigort sem, mert az élet folyamatosan formálódik és alakul. Úgyhogy az alkalmazkodás felé hajlok. A következetesség az, ami nagyon fontos.

A Konyhafőnökben nem lehettél vezető, de próbáltál tanácsokat adni Ádámnak. Ő volt például az, aki szíve szerint minden közös főzéseteken kiküldött volna a konyhából. Miért nem jöttetek ki egymással?

Visszanézve az adásokat hallottam azokat a dolgokat, amiket mondott. Én és a körülöttem lévők sem érezték, hogy így állna hozzám. Tiszteletben tartom őt, másfajta ember, mint én. Elfogadom olyannak, amilyen, szerintem neki is ezt kellene tennie velem. Egyszerűen azt láttam, hogy konyhafőnökként nem úgy irányított, ahogy kellett volna, Istivel teljesen más dolgokat engedett magának, mint velem. Számomra nagyon fontos a tisztelet, ugyanis az mindennek az alapja.

Többször is felmerült problémaként Ádám részéről, hogy nem tudtad elviselni, hogy nem te vagy a konyhafőnök, és mindig visszakérdeztél, vagy belekötöttél abba, amit mondott. A te szemszögedből hogyan nézett ki ez a szituáció?

Én azt szerettem volna, hogy mondja el a főzés lépéseit. Tudtam, hogy eljön majd az az idő, amikor sokasodnak a problémák, és kicsúszik majd a padló a lába alól. Ha elmondta volna a terveket, akkor tudtunk volna neki segíteni. 

Én képes vagyok elengedni az egómat, a Lucával való közös főzésnél is elengedtem, és ittam minden szavát.

Távol áll tőled, hogy beleállj a vitákba?

Ha úgy adódik, akkor beleállok. Ha például azokat a mondatokat élőben mondja el Ádám, amiket az interjúban mondott rólam, akkor leülök vele, és elmagyarázom neki a dolgokat. Mondhatjuk ezt vitának vagy nézeteltérésnek, de akkor is igyekszem megoldani. Mindig a megoldásra fókuszálok.

A szüleid válása után édesanyád egyedül nevelt titeket a nővéreddel. Nők vettek körül egész életedben. Ez visszaköszön a személyiségeden?

Kilenc-tíz éves koromig velünk volt édesapám, szóval pár évet éltem úgy, hogy volt előttem egy nagyon erős apakép. A válás után éltem csak anyukámmal és a nővéremmel. Ennek köszönhetem az érzelmi intelligenciámat és az érzelmességemet is, és ezekért nagyon hálás vagyok. Ezek olyan női erények, amiket a mindennapokban is tudok használni. A szalonban, vezetőként előjön az apakép, alkotás vagy művészet közben pedig a női háttérbázis.

Párkapcsolatban ez vonzó a lányoknak?

Ott másképp működöm. Visszagondolhatunk a Nyerő Párosra is, ahol próbáltam lelket önteni a páromba, ott voltam mellette jóban-rosszban. Ilyenkor bekapcsol a védelmező énem.

Mennyire szeretsz szembe menni a sztereotípiákkal? Gondolok itt például az öltözködésedre. Elég egyedi a stílusod.

Az öltözködés nálam nagyon kardinális kérdés, sokan állítanak meg és kérdeznek rá, hogy mennyit gondolkoztam az aznapi kinézetemen. De őszintén szólva semennyit. Nálam ez teljesen önazonos dolog, nem érzem kreáltnak vagy mesterségesnek. Így érzem jól magam. 

Annyira jót mosolygok, amikor polgárpukkasztva végigsétálok az utcán, és megnéznek az emberek. 

Általában annyit mondanak, hogy: „Durva szett!”. De ez is egy kifejezési forma, nem szeretek beállni a sorba, szeretek önmagam lenni.

Azért van ebben némi tudatosság is, nem?

Ez nagyon érdekes, mert igazából tudatos is, meg nem is. Van bennem egy lázadás, és nem érezném jól magam, ha nem adnám magam. Néha felveszek egy overálos pizsamát, máskor meg olaszosan öltözök fel, mint egy dzsigoló.

És hogy látod, a szélesebb közönség is megosztónak tart?

Általában az a jellemző, hogy szeretik, amit képviselek. Ha valaki utál, akkor ő szeret engem utálni, úgyhogy abban is szeretet van. Azon is gondolkoztam, hogy csinálok egy csoportot, ahol közösen tudnak majd engem utálni. Csak hadd legyek én az admin, annyira boldoggá tudna tenni! Nem lehet mindenkinek megfelelni, és rohadtul nem is akarok. Igyekszem stabil lenni, hogy ne zökkentsen ki egy negatív kritika sem. A média világa is nagyon jó tanulópénz. Régen nem mertem kommenteket olvasni, mert rossz hatással voltak rám. De mostanra már a negatív kommenteken is mosolygok, nem tudja befolyásolni a hangulatom. Tudom, milyen vagyok, tudom, mit értem el, és milyen értékeim vannak.

És ez mindig sikerül, vagy azért meginog néha a magabiztosságod?

Ez senkinek sem egyszerű. Hiába állok hozzá úgy, ahogy mondtam, ez egy tanulási folyamat. Ez olyan számomra, mint egy feladat, amit ki tudok majd pipálni a nap végén. Az esetek többségében túl tudok lépni a kritikákon, de vannak, amik nagyon odaütnek. Ilyenkor kicsit hátralépek, és elgondolkozom azon, hogy mit mozdított meg bennem az a bizonyos komment.

Sok mindent rád aggatott már a sajtó. Tortás Fecó, Kárpáti Rebeka exe. Mennyire nehéz ezeket a skatulyákat ledobni magadról? A Konyhafőnökkel jó úton jársz afelé, hogy ezeket a stigmákat magad mögött hagyd?

Szerintem A Konyhafőnök alatt is elég sok jelző akadt rám. (Nevet.) Persze, el akarom hagyni őket, de amúgy meg poén az egész. Ha csak egyvalakit sikerült boldoggá tennem, akkor már megérte. Rengetegen írnak, hogy sokadjára tekerik vissza a tortás jelenetet, vagy hogy a Lucával közös főzésemet végigsírták. Ha őszinte akarok lenni, akkor van, hogy én is visszanézem a tortás jelenetet, és azt mondom, hogy ilyen nincs. És tényleg nincs! 

Egy realityben szép lassan levetkőzöl mindent, és a végén csak a pucér valóság van. 

A hibáiddal és a pozitívumaiddal együtt. Innentől kezdve pedig ki vagy szolgáltatva a nézőközönségnek. De vállalom magam, ilyen vagyok, vállalom minden makacsságomat és minden hisztimet.

A Konyhafőnök indulásakor adtál egy interjút az rtl.hu-nak. Ebben elmesélted, hogy azért érkeztél A Konyhafőnökbe, hogy levetkőzd a „Tortás Fecó” nevet. Sikerült?

(Nagyon nevet.) Ez soha nem fog sikerülni. Naiv voltam, hogy azt hittem, ezt el fogom tudni feledtetni, de megmondom őszintén, ez így van jól. Azt már tudom, hogy e mögé még más dolgokat is be tudok rakosgatni, de a Tortás Fecó örök belépő mindenhova.

Olyanokat, mint például a füstölővel porszívózó piros kötényes?

Az vesse rám az első követ, aki tudja, hogyan kell azt a cuccot használni! Hátra rohantam, örültem magamnak, mintha valami díjátadó gálán nyertem volna valami díjat. Aztán meg ott porszívóztam a füstölővel. De tudok magamon nevetni.

Lucától már megkérdeztem, de nem állt kötélnek. Tőled is meg kell kérdezzem: mi a helyzet veletek? Alakulóban van valami?

(Nevet.) Lucával jó barátságot ápolunk, szoktunk találkozni, rengeteget beszélünk. A főzés alatt ébredtem rá, hogy úristen, ez a nő tud engem kezelni! És ez elég ritka, pláne egy ilyen éles szituációban. De egy úriember ilyesmiről nem beszél.