A Konyhafőnök VIP

Kardos Eszti árusnak állt, Járai Máté pedig könnyeivel küzdve hagyta el a stúdiót

rtl.hurtl.hu

2022. december 21. 22:40

Az Elődöntő vészesen közeleg, és a versenyzők már az utolsó tartalékaikat mozgósítják, hogy bebizonyítsák, ott a helyük a top3-ban.

Az első feladat során Sárközi Ákossal kellett tartaniuk a tempót, ugyanis a séffel szimultán kellett elkészíteniük egy főételt. Ripli Zsuzsi, a kék csapat utolsó versenyzőjeként igyekezett pontosan lemásolni mentora mozdulatait, aminek eredményeképpen az egyik legszebben sikerült tányér lett az övé. Fördős Zé szerint Rácz Jenőnek, a szálkarendőrség oszlopos tagjának, kötelessége volt beletúrni a színésznő tányérjába, így alaposan szemrevételezte a halat, azonban szálkát nem talált.

 

A feladatban Evelin teljesített a legjobban, így ő választhatta ki, hogy ki legyen az a versenyző, aki a második főzés során hátráltatást kap. Evelin Kardos Esztert választotta, akivel így kvittek lettek. Eszter feladata az volt, hogy a főzés ideje alatt háromszor karácsonyi vásáros árusnak kellett álljon, és megpróbáljon rásózni a zsűrire különböző kacatokat. Zé, Ákos, és Jenő, némi alkudozás után, megtalálták a tökéletes karácsonyi ajándékokat, és Eszter is élvezte a hátráltatást.

Annyira viccesek, hogy igazából már én röhögtem rajtuk

– a színésznőnek nehéz volt visszarázódnia a főzésbe, de nem bánta, hogy ilyen szórakoztató feladatot kapott.

 

A második főzést nem mindenki élvezte annyira, mint Eszter: Járai Máté igencsak elfáradt az előző hetekben, ezért most minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy tartani tudja a tempót az ellenfeleivel.

Eljött az a pillanat, amikor nemcsak a hangom, hanem egy picit az erőm is elfogyott

– a színész suttogva, és mutogatva próbált kommunikálni a többiekkel, de nagyon kimerítette a verseny.

 

A galériára elsőként Dobos Evelin, majd Kardos Eszter mehetett fel, őket pedig Ripli Zsuzsi követte. A versenyt így Járai Máténak kellett elhagynia. A színész könnyes szemmel állt a zsűri előtt, mert élete egyik legszebb élményével gazdagodott a műsorban: nemcsak rengeteget tanult a gasztronómia világáról, de Rácz Jenővel is sikerült elásniuk a csatabárdot, így barátként köszöntek el egymástól.

Ha legközelebb műsorvezető vagyok a Reggeliben, bejössz?

– a versenyben közösen eltöltött idő minden múltbéli sérelmüket felülírta.

#A Konyhafőnök VIP#rtl#gasztroreality#Videó#7. évad 33. rész#összefoglaló#járai máté#kardos eszter#dobos evelin#ripli zsuzsi