Reform: megszorítás vagy átalakítás?

Vannak szavak, kifejezések, amelyekről mindannyian tudjuk, valójában mást jelentenek. Ilyen például a finomfőzelék, a közös megegyezéssel távozás, vagy – főként, ha fiúk szájából hangzik el - a bélyeggyűjtemény mutogatása…Magyarországon ilyen szó a reform is. Immár három nemzedék óta rezzen össze mindenki, ha meghallja és valahogy mindig csak a megszorításokra asszociálnak. Ez a reflex még akkoriban alakult így, amikor egyébként is divat volt a kettős beszéd, a szocializmusban.

Pedig a reform szó nem jelenti egyértelműen a borzongást. Legalábbis boldogabb országokban, ott a nagyobb, társadalmi, összetettebb szakpolitikai átalakításokat szokták az egyszerűség kedvéért reformnak nevezni. A reformot hatástanulmányok előzik meg, aztán a bevezetés után figyelik, mit hoz, hogyan hat a gazdaságra és persze nem utolsó sorban az emberekre. Lehet korrigálni, de csak akkor, ha baj van.

Hogy nálunk mégsem csak ez jut róla eszébe a népnek, abban elég nagy szerepet játszik a reformok állandó szereplője: a politikus. A magyar politikus.

Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter lesújtó véleménnyel van a hazai gyakorlatról: „A magyaroknak van egy marha érdekes tulajdonságuk, hogy ha valamit elérnek, akkor nem várják meg, hogy tartós legyen, hanem azonnal azt mondják, hogy itt a Paradicsom. Amikor már látszik, hogy ez így működik, akkor mindenki úgy érzi, hogy klassz, rendben vagyunk, oké, s akkor kezdődik a pénzköltés. Nem tudom, hozzak fel néhány példát az elmúlt 40 évből? És akkor kezdhetjük az egészet elölről, ez olyan, mint a hülye hegymászó, hát most elnézést a hegymászóktól, aki fel-le, fel-le, fel-le, egyre nehezebb módon tudja megoldani a problémáját.”

Hányszor kell még hallani, hogy, na ez az utolsó, húzzuk meg a nadrágszíjat, ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot, már csak egy télikabátnyit kell áldozni, és itt a Kánaán? Hogyan zajlottak az eddigi reformok? Mit kellett volna megváltoztatni, hogy valóban tartós legyen a fellendülés?

Kiderül kedden, 23:25-kor a XXI. században!