XXI. Század

„Nem vettem észre a különbséget a keleti blokk és a Nyugat között” – Kobajasi Kenicsiro és a magyarok különös kapcsolata

Temesvári CsillaTemesvári Csilla

2022. szeptember 11. 18:26

A nemzetközi karmesterverseny 1974-es győztese óriási szolgálatot tett a magyar kultúrának azzal, hogy tömegekkel szerettette meg a komolyzenét. Annyira népszerű lett, hogy legendák is szárnyra kaptak róla – ezeket a mester maga cáfolta az RTL-nek.

Fel tudnának sorolni Magyarországon dolgozó karmestereket? Tudnának mondani legalább egyet? És a gyerekük? Olyat, akiért a kamaszlányuk és az anyósuk is rajong? 

Amikor 1974-ben Kobajasi Kenicsiro Budapesten megnyerte a Nemzetközi Karmesterversenyt, az egész ország odavolt érte. Nemcsak a komolyzenét kedvelők, hanem olyanok is, akik csak könnyűzenét hallgattak. A karmesterversenyt ugyanis közvetítette a tévé, és a japán karmester megbabonázta a nézőket. Mindenki tudta a nevét (a jelenséget a Veri az ördög a feleségét című András Ferenc-film hitelesen mutatja), és nem kevesen miatta kezdték el hallgatni a szimfonikus zenekarok előadásait. Népszerűsége a hazai pop- és rockzenészekével vetélkedett, tömegek várták koncertek után, minden dirigálását telt ház kísérte.

És ahogy az lenni szokott a népszerű művészek életében, megszülettek az első legendák. Például arról, hogy a felesége magyar, sőt ő maga Magyarországon telepedett le, majdhogynem magyarrá vált.

A 82 éves, azóta világhírűvé vált karmester maga cáfolta a legendákat – még tavasszal adott exkluzív interjút a XXI. századnak.

Temesvári Csilla a portréfilm szerkesztő-rendezője tartott a mestertől. Félt, hogy az interjú szigorú keretek között, kizárólag a komolyzene és a művészet témakörét érintheti. Csilla tévedett, bármiről kérdezhette Kobajasi Kenicsirót, sőt. Talán az volt az egyik legemlékezetesebb pillanat, amikor a beszélgetés után az udvariassági protokollt átlépve megköszönte, hogy egy ilyen, a szokásosnál sokkal jobb beszélgetés részese lehetett.

#XXI. Század#Videó#karmester#rtl#komolyzene#kobajasi kenicsiró

Címlapról ajánljuk