A mentorok kiléte most már nem titok
2013. április 29. 20:01
Új arany-négyessel hódít az X-Faktor: mostantól Tóth Gabi, Alföldi Róbert, Szikora Robi és Geszti Péter felel az új tehetségek felfedezésért.
Óriási várakozás és találgatás-orkán övezi az elmúlt időszakban az X-Faktor háza táját. Nem csak az izgatott jelentkezők várják rendületlenül a startot, de a nézők és az újságíró tömegek is. Nagy kérdések repkedtek a levegőben, s végre ezek közül most az egyik legnagyobb választ is kapott. Kik lesznek az ítészek, a mentorok, az utat mutató profik, akik szárnyaik alá veszik az X-versenyzőket.
Geszti Péter veteránként ugyan, de kicsit sem fáradtan vág majd neki az új szériának. Tavaly Oláh Gergővel meghódították a győzelem lépcsőfokát, s a mentor most sem adja alább: ismét az első helyre hajt, s azon túl is: a legtehetségesebb énekesekre hajt.
Tóth Gabi élete egyik nagy állomásaként ül a tehetségkutató mentor-székébe: lelkesen, tele izgalommal, mentális nyugalommal. Azonban azt még ő sem tudja, hogy az érzelmei mit fognak kihozni belőle. Egyet biztosan tud: nem fog halkan a sarokba húzódni.
Szikora Robi, az R-GO frontember és a gida-gyáros lazaságát már most előre ígérheti, amihez időnként persze a szétszórt szeretetreméltósága is beugrik segíteni. A lehetőség friss és új, azonban X-rajongóként boldogan várja már a kihívást. S kiket keres majd? Azokat a tehetségeket, akik a puszta jelenlétükkel leveszik a lábáról.
Alföldi Róbert egy szereptől búcsúzik, és egy szerepet pedig a keblére ölel: a Nemzeti Színház után, a színészek helyett, most az X-Faktor színpadán segíti majd az énekeseket. Hogy mik lesznek az instrukciók, az még a jövő zenéje, de egy pont biztosan adott lesz: a hév és a szenvedély, ami állandóan benne ég, amikor dolgozik.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem