Milyen ajándékot kapott a szombati élő show előtt Csobot Adél?
2012. november 7. 10:45
A negyedik élő show előtt az X stábja megörökítette, hogy milyen kellemes meglepetés várt Csobot Adélra és Szabó Dávidra a színpadra lépésük előtt. Azonban nemcsak ebbe, hanem az X-Faktor öltözőjébe is bepillantást nyerhettek a nézők.
Kellemes meglepetésben volt része Csobot Adélnak és Szabó Dávidnak a negyedik élő show előtt. Malek Miklós mentoráltja egy viráglufit kapott ajándékba, s legnagyobb örömére több tucatnyi lufi között léphetett színpadra. Adél a fellépés előtt Antal Timinek is megmutatta a piros lufikat, melyekkel önfeledten bolondoztak a lányok.
Szabó Dávidhoz eközben vendég érkezett Puskás Peti személyében. Geszti Péter mentoráltja a negyedik élő show-ban Puskás Peti Csillagok című dalát adta elő, így a dal ötletgazdája örömmel látogatott el Szabó Dávidhoz, hogy sok sikert kívánjon neki a produkcióhoz. Dávid a meglepettségtől alig jutott szóhoz, ám egy percig sem titkolta, hogy Puskás Peti látogatása hihetetlen erőt adott neki.
Mindeközben Náray Tamás gőzerővel dolgozott a mentorok szombat esti megjelenésén. Náray Tamás elárulta, hogy melyik mentort, milyen szempontok szerint öltözteti az élő show-ra. Keresztes Ildikó esetében a nőiesség hangsúlyozására, Malek Miklósnál pedig az eleganciára és a visszafogottságra koncentrálnak, ha öltözködésről van szó. Más a helyzet Geszti Péterrel, akinek karaktere öltözködés szempontjából igazán jól gyúrható, míg Nagy Feró igazán széles palettán mozog ruhadarabok terén. Hiszen a fekete, rockosabb vonalat képviselő darabok és az igazán elegánsak is kiválóan állnak neki. Náray Tamás azonban nemcsak a mentorok, hanem az extra produkció, vagyis Majka színpadi megjelenésének részleteibe is beavatta az X nézőit.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem