2012. október 13. 19:30

A RTL Klub Magyar RTL Televízió Zrt. és a Telekom New Média Zrt. által szervezett

X-Faktor szolgáltatás leírása és szabályai

I. ALAPFOGALMAK:

X-Faktor szavazás

A 2012. október 13-án induló új, emelt díjas SMS alapú és emelt díjas hanghívásos alapú szolgáltatás: az X-Faktor szavazás. A szolgáltatás lényege, hogy egy szavazás keretében a résztvevők sms-ben vagy hanghívás segítségével szavazhatnak az általuk választott, az X-Faktor műsorban fellépő előadóra, kiválasztva azt az előadót, akit a verseny győzteseként szeretnének viszontlátni. Az érvényesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában.

Az X-Faktor „szavazás”
szolgáltatás szervezője az RTL Klub (Magyar RTL Televízió Zrt.) és a Telekom New Media Zrt.(továbbiakban TNM).

Résztvevők


Az emelt díjas sms-ben vagy hanghívás útján a szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevőként
definiáljuk.

II. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:

1. A szavazás általános bemutatása:

Az RTL Klub által sugárzott X-Faktor szavazás szolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb előadót hozzásegítsék az X-Faktor tehetségkutató verseny megnyeréséhez; a leadott szavazatok alapján kerül kiválasztásra a továbbjutók sorrendje. A sorrend megállapítása a résztvevők által leadott db számok összesítés után alakul ki, azaz a véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét.

A beérkező szavaztok összesítése után a szavazás lezárását követően, az utolsó 2 kieső helyen található előadók közül (akik a legkevesebb szavazatot kapták) a műsor zsűri tagjai választhatják ki saját szavazatuk alapján a kiesőt, amennyiben szavazategyenlőség van a műsor zsüri tagjai között (2-2) abban az esetben a résztvevőktől kapott legkevesebb szavazattal rendelkező előadó esik ki az X-Faktor c műsorból.

A műsor során az előadók száma adásról-adásra folyamatosan csökken.

2. A szolgáltatás igénybevételének menete és megvalósulása

 bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni (az SMS díja 330 Ft ÁFA-val);


 bármely hazai telefonszolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas hívás indítható, a szolgáltatást igánybe tudja venni (a hívás díja 330 Ft ÁFA-val)

a. A résztvevő számára igénybevehető szolgáltatás menete:

 A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó elnevezésekről, amelyekből elküldik az általuk legszimpatikusabbnak véltet (ADEL, ANDREA, BEA, DAVID, GERGO, KRISZTIAN, LIKE, PJZ, SPIRIT, STONE, TIMI, ZOLTAN valamint az egyes előadókhoz kijelölt számok 01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12) a 1799-es telefonszámra (330 Ft ÁFA-val)
 A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó számkódokról, amelyek közül vezetékes telefonjuk nyomógombjai segítségével megadják az általuk legszimpatikusabbnak véltet (01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12) a 06-91-334-334-es emelt díjas telefonszám feltárcsázása után (hívás díja 330 Ft ÁFA-val)
Az emelt díjas SMS-ben szavazó résztvevő szavazatától függetlenül, minden esetben válasz sms-t kap vissza az TNM-től, mely egy általános köszönetnyilvánítást vagy a műsorral kapcsolatos információt tartalmaz.

3. A szolgáltatás időtartama

Az X-Faktor szavazás szolgáltatás az első élő adástól az utolsó élő adásig folyamatosan igénybe vehető a résztvevők személyek irányából. Szavazatokat a szavazási etapokban lehet leadni. Az első szavazási etap az az első élő adás kezdetétől az első adás végéig tart. A további szavazási etapok minden esetben az élő műsor végétől a következő élő műsor végéig tartanak.

Az X-Faktor szolgáltatás indítása 2012. október 13-án 19:30 óra. Az szavazási etap az adásban közölt időpontig tart.

Minden héten új szavazási etap indul az élő adással végén, melynek időbelisége minden esetben az élő adáshoz kapcsolódik.

Az utolsó szavazási etap várható befejezése 2012. december 16.

Az szavazási etapon belül az RTL Klub vagy TNM döntése értelmében - újabb bejelentést követően - határozatlan ideig az elő adás alatt meghosszabbítható; erről az elő adában a műsorvezető tájékoztatja a nézőket. Az egyes adásokhoz tartozó időszakok kommunikálása minden esetben az élő műsorban történik meg; az egyes műsorokban a műsorvezető által ismertetett időpontig tartanak az egyes etapok, azaz amikor a műsorvezető az élő adásban ismerteti a nézőkkel, hogy a szavazást lezárta; a szavazásnak vége, tovább érvényes szavazatot nem fogad az RTL Klub és TNM. Érvényes szavazatnak azok a beérkezett és feldolgozott SMS-ek és hanghívások számítanak, melyek a szavazás indítása és lezárása közötti időtartam alatt érkeztek meg TNM által üzemeltetett technikai rendszerébe. Az érvényes szavazatok mennyiségéről közjegyző jelenlétében készül részletes jegyzőkönyv. TNM az egyes szavazási etpokról elkülönített adatbázist tárol.

Példa:

Az első etap kezdés: 2012. október 16. 19:30 – első etap lezárás: az élő adásban ismertetett időpontig

A második etap kezdés: 2012. október 16. kb: 22:40 - a második etap lezárás: a második élő adásban ismertetett időpontig

Az utolsó élő (Döntő) adás lezárását a műsorvezetők közlik.

Magyar RTL Televízió Zrt. valamint a Telekom New Média Zrt. fenntartja a jogot arra vonatkozólag, hogy egy-egy etapon belül részeredményeket közöljön, illetve az egyes etapokon belül rész szavazásokat inditson és zárjon le, ebben az esetben az elő televíziós műsorban elhangzó időpontok az irányadók. Az egyes esetleges rész szavazások is minden esetben véleménynyilvánítások amelyek döntően befolyásolják a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét.


III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES

1. A nyeremények

Az X-Faktor adásában a szavazók között az adásban ismertettek alapján nyereményeket sorsolunk ki. Minden élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyereményfa struktúrát.

Az X-Faktor szavazás leendő kisorsolt nyertesét az TNM telefonon kiértesíti nyereményük tárgyáról, illetve a nyeremény átvételének feltételeiről. A szavazás eredményének meghatározásakor (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történik, melyről jegyzőkönyv készül.

Azok között a magyar állampolgárságú résztvevők között, akik helyes formában adták le a X-Faktor szavazásban érvényes szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyerteseket.

A heti nyereményekről a résztvevők az adásból értesülnek. Heti nyereményét azok között a résztvevők között sorsolunk ki, akik az egyes heti szavazási etapokba érvényes szavazatot küldtek be az előadókra.

A szavazásszolgáltatással teljes időszakára vonatkozólag; két fődíj kerül kisorsolásra 2 különböző résztvevő között.

A fődíjak:
1.sz fődíj: egy Samsung Smart 3D TV-t (szamszung szmart három dé TV-t), az internetezéshez használható 1 éves Hipernet elõfizetéssel a Telenor felajánlásával

2. sz fődíj: bruttó: 2.500.000 (két és félmillió) Ft készpénz

A fődíjakat azok között a szavazók között sorsoljuk ki, akik minden szavazási etapban legalább egy érvényes szavazatot leadtak.

A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően a Magyar RTL Televízió Zrt. vagy megbízottja juttatja el/adja át a a nyereményeket. A nyeremények átadásáról televíziós felvétel készülhet, melyen nyertesnek a nyereményátadása rögzítésre kerül, amelyről a Magyar RTL Televízió Zrt, által sugárzott RTL Klub csatorna korlátozás nélkül bemutathat. Az adás időpontjáról felek direktben állapodnak meg.

3. A nyertes definiálása

Nyertesnek ismeri el a TNM azt a résztvevőt, aki érvényes szavazatot adott le és az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:

• ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;

• ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;

• ismeri a nyertes SMS vagy hívás küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.

A kisorsolt nyertes minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza TNM; közjegyző jelenlétében a sorolás után és azt jegyzőkönyvben rögzítik.

4. A nyertes kiértesítése:

• Az X-Faktor szavazás kisorsolt nyertesét a TNM telefonon kiértesíti nyereményük tárgyáról, illetve a nyeremény átvételének feltételeiről. Amennyiben a nyertes telefonon nem elérhető (nincs térerő, külföldön tartózkodik, ki van kapcsolva, nem veszi föl, stb), a kiértesítést az TNM operátorai 30 napon keresztül, napi két alkalommal, különböző napszakban kísérlik meg.

5. A nyeremények kifizetésének feltétele:

A sikeres kiértesítés alkalmával beazonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:

 név; anyja neve; születési hely és idő;
 személyi igazolvány szám és adóazonosító jel, nyilatkozat az adólevonásokhoz
 A beazonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethetnek a nyeremény átvételéről a Bp. XXII. Nagytétényi u. 29 sz. alatt, a Magyar RTL Televízió Zrt. illetve a Telekom New Media Zrt. székhelyén.

A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.

6. A nyeremény-igény érvényesítésének időtartama:

A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt a Magyar RTL Televízió Zrt vagy TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy az alábbi szabályok érvényesek:

 a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt közjegyző jelenlétében a TNM újra kisorsolja azonos adatbázisból.


7. Adatkezelés

A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép, -hang és filmfelvétel készülhet, amelyet a Magyar RTL Televízió Zrt., továbbá a TNM által meghatározott más médiaszolgáltató korlátozás nélkül bemutathat. Az adás időpontjáról felek közvetlenül állapodnak meg. Résztvevő egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének és részleteinek későbbi, a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM vagy általuk meghatározott személy által bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig rendelkezésre kell állnia.

A résztvevő engedélyezi, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM a szavazás szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően kezelje.

A résztvevő kijelenti, hogy a szavazás feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a szavazáshoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a szavazáshoz megadott személyes adatokat a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM a szavazás lebonyolítása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza, azt 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa.

A résztvevő a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM az alábbi címen vagy elérhetőségen: Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz.

Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.

A Szervező a hatályos szabályozással összhangban, így különös tekintettel a 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdésére, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.

A jelen Szabályzatban foglaltak tekintetében a M-RTL adatkezelő, míg a TMN az M-RTL megbízása alapján és annak keretei között adatfeldolgozó.

Adatkezelési nyilvántartási szám: 692-6

8. Felelősség kizárása

A hibás (pl. rossz név, kód tévesztés) vagy a szolgáltatás időtartamán kívül beérkezett szavazatokért a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő szavazatok érvénytelenek, és azok a szavazásból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek.
A Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.

9. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA

A szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a be-, és kimenő SMS forgalmakat.

A TNM az SMS-ek feldolgozását, a válasz SMS-ek tartalmát saját hardware, és software rendszerén belül kezeli.

A szolgáltatáshoz kapcsolódó szavazás előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.

A résztvevő a szavazással kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.

A hivatalos Szabályzat hozzáférhető a Szervező címén és valamint a műsor honlapján www.rtlklub.hu/xfaktor valamint TXT 646.

A Szervező fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat a Honlapon közzéteszi.

Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek

A szolgáltatással kapcsolatban a TNM (1) 371-4820-as telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni 0-24 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja, a beérkező észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet. TNM ügyfélszolgálata a hívó által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket.


Kelt: Budapest, 2012. október 13.



Magyar RTL Klub Televízió Zrt. Telekom New Média Zrt.
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!