Szakító próba az X- Faktorban
2012. október 5. 19:54
A százötven versenyző között két testvérpárral is találkoztunk az idei az X- Faktorban. A Fóris-Ferenczi testvérek, Gábor és Johanna külön-külön, a Kátay fivérek pedig Arustei Andival kiegészülve, csapatban jelentkeztek. Az első meghallgatáson mindegyikőjük könnyedén továbbjutott egyenesen a táborba, ahol lelkesen várták az újabb megmérettetést.
A táborban az első feladat, és az első nagy buktató is egyben a csoportos éneklés volt.
A legjobb százötven továbbjutónak csapatokra osztva kellett megmutatnia hogyan tud a többiekkel együtt dolgozni, mégis egyedi maradni. A mentorok meghallgatták a versenyzőket, az összes produkció végeztével kiértékelték az aznap látottakat. Voltak nagy csalódások, és meglepetések is az első megmérettetésen.
A Kátay fivérek és Andi produkciója meglepte Gesztiéket, sokkal többet vártak a formációtól. Andi viszont jól teljesített, így választás elé állították. Vagy folytatja a versenyt, de egyedül, vagy a csapatával együtt távozik. Nem kellett sokat várni a válaszra: természetesen folytatja a versenyt a fiúk nélkül is, hiszen egy ilyen lehetőséget bűn lenne elszalasztani. A fiúk támogatták Andi döntését, fordított esetben ők is ezt tették volna.

A Fórizs testvéreken volt a sor, hogy megtudják, folytatódik- e számukra a tehetségkutató. Fel voltak készülve minden lehetőségre, mégis félszegen álltak a mentorok előtt az utolsó percig abban bízva, hogy mindkettőjüknek sikerült továbbjutni. Mégis megtörtént az, amire gondolni sem mertek. Az egyikük tovább jutott a másiknak mennie kell. Gábor folytathatja a versenyt Johannától viszont el kell búcsúznia. A szívszorító pillanatban, könnyekkel küszködve egyikük sem tudott szóhoz jutni. A döntés fájdalmas volt, de Johanna mindenben támogatja Gábort továbbra is.
További részletek az X 25. adásában!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem