Szerelmi szálak az X-Faktorban
2012. október 1. 9:00
Csobot Adél és Nagy Szilárd szinte elválaszthatatlanok, a két versenyző között máris több van, mint barátság.
Az X-Faktorban 50-en vágtak neki a tábor utolsó napjának, végül 25-en maradtak, akik már a mentorok házában bizonyíthatják rátermettségüket. A versenyzők a megmérettetések közötti feszült pillanatokat is igyekeznek hasznosan eltölteni, van aki az utolsó percekig próbálja választott dalát, mások pedig kellemes társaságban töltik el az időt. A Cool Tv-n futó X című műsorban az X-Faktor szerelmi szálait próbálta meg kibogozni a műsorvezető Istenes Bence.
Csobot Adél és Nagy Szilárd az X-Faktor táborában szinte elválaszthatatlanok voltak, bár sokan úgy látták, hogy kettejük között kifejezetten vibrál a levegő, de ők még nem tudják, hogy mi az amit egymás iránt éreznek.
- Én úgy jöttem ide, hogy egy 4 és fél éves kapcsolatot rúgtunk fel együtt a párommal. Van egy lány, aki felkeltette az érdeklődésemet itt a versenytársaim közül. Adélben valamit meglátta, megláttam, egy olyasfajta nőiességet, emberi kisugárzást, ami már a legelején megfogott. – mondta Nagy Szilárd az X-nek.

Nem csak Szilárd, de Adél is hasonlóan vélekedik kettejük kapcsolatáról. A fiatal lány az X-ben azt is elárulta, hogy kifejezetten tetszik neki versenyzőtársa.
- Szilárddal már az első nap beszédbe elegyedtünk, nagyon jó fejnek tartom, nagyon helyes srác. Rengeteg időt töltünk el együtt a táborban és sokat beszélgetünk és pont. Szilárd nem közömbös számomra és én ugyanúgy nem vagyok közömbös neki, ez tudnivaló. – mesélte Adél az X-nek.
Hogy merre tart kettejük kapcsolata, még ők sem tudják, de Szilárd szerint több minden van közötte és Adél között, mint barátság.
Hogy merre tart kettejük kapcsolata, még ők sem tudják, de Szilárd szerint több minden van közötte és Adél között, mint barátság.
Kováts Vera tavaly az élő show-ig jutott az X-Faktorban. A fiatal tehetség egy ideig Baricz Gergő oldalán mutatkozott, de végül szakítottak. Most azonban úgy néz ki egy új kapcsolat bimbózik Vera és a tehetségkutató idei évadának versenyzője, Patocska Olivér között, aki az egyik dalát neki énekelte a színpadon.
- Verácskával még a tavalyi X-Faktorban találkoztunk a táborban, akkor ismerkedtünk meg. Kezdetben nem talált szimpatikusnak, mert nem igazán szereti az olyan stílusú srácokat, mint én. Aztán idővel elkezdtünk levelezni az interneten és összebarátkoztunk. – mondta Olivér.
Vera végig szorított párjának a közönség soraiban, a továbbjutás utáni örömteli pillanatokban pedig egymás karjaiba borulva ünnepelték, hogy Olivér bekerült a mentorok házába.
Vera végig szorított párjának a közönség soraiban, a továbbjutás utáni örömteli pillanatokban pedig egymás karjaiba borulva ünnepelték, hogy Olivér bekerült a mentorok házába.
További részletek az After X 6. adásában!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem