Seyfried Dániel: Feró nem fogsz csalódni bennem!

rtl.hurtl.hu

2012. szeptember 19. 16:18

Fred a furcsa szerelmes dallal először mosolyt és meghökkenést váltott ki a közönségből és a mentorokból, de végül sikert aratott. Ferót azonban egyelőre nem tudta meggyőzni szókimondó produkciójával.

A kedd esti X adása Fred produkcióját vette górcső alá. Az X-Faktor továbbjutott tehetsége egy furcsa szerelmes dalt adott elő.

A 28 éves Seyfried Dániel, becenevén „Fred” is egy átlagosnak semmiképpen sem nevezhető szerzeménnyel lépett színpadra. Maga is úgy vélte, hogy egy ilyen dallal a Mentorok elé lépni kockázatos, de ugyan akkor egyedi is. Fred hallgatott a megérzéseire, úgy érezte a többség szeretni fogja a szókimondó produkciót,:

„A csalódottságból ered ez a dal, ugyan akkor mégsem egy lehangoló, tehát majd ha halljátok, akkor fogjátok érezni benne a kis csavart. Van benne humor, ami nagyon fontos.”- árulta el a produkció előtt vele készített kisfilmben.

A külsejében sem átlagos megjelenésű fiút kedvese, és annak húga kísérte el a megmérettetésre. A fiú ruházata még Ördög Nóri figyelmét is felkeltette, hiszen az X-Faktor versenyzője egy country stílusú ruházatot viselt, egy aprósággal: csizmájába tűrt nadrágjával - ahogy egy cowboy is teszi - pedig azt jelezte, hogy szíve már foglalt.

„Hozzám Keresztes Ildikó és Nagy Feró munkássága áll a legközelebb, illetve az a műfaj, amit képviselnek. Remélem, hogy tetszeni fog nekik a mai produkcióm.” – árulta el még színpadra lépés előtt a fiú.

Fred produkciója kiből mosolyt, kiből meghökkentést váltott ki a közönség soraiban. Végezetül a négy Mentorból három igen szavazatával továbbjutott a versenyben, és még barátnője, dalainak Múzsája is felszaladt a színpadra egy rövid bemutatkozás erejéig.

„Szia Feró! Sajnálom, hogy elsőre nem jött át neked ez a nóta, de legközelebbre be fogom izzítani a rock talicskát, nem fogsz csalódni bennem!”- üzente Fred a produkció után Ferónak az X kameráin keresztül.

Az X következő adásában a maximalista versenyzőket ismerhetjük meg.

További részletek az X 12. adásában!
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!