Az X pénteki adásában az őszinteségé volt a főszerep

rtl.hurtl.hu

2012. szeptember 8. 13:30

Az idei X-Faktor újdonságai között találjuk a sminkszobát, ahol a jelentkezők színpadra lépés előtti utolsó pillanatait láthatjuk. Itt azt hihették, hogy egyedül vannak, de a kameráknak köszönhetően semmi nem marad titokban a nézők előtt. A másik új helyszín a ruhatár, ahol már a produkció után láthatjuk a versenyzők első reakcióit. Itt sem sejtették az énekesek, hogy kendőzetlen véleményüket rögzítik. Sokan nyomdafestéket nem tűrő módon adtak hangot csalódottságuknak.

Azonban a válogatók során a mentorok sem tartották magukban őszinte véleményüket. A szókimondàsban Feró járt az élen, ahogy ezt már megszokhattuk tőle. A legmélyebb nyomot talán Rábai Krisztinában hagyta, aki az erkölcstelennek tartott színházi világtól menekülve jelentkezett a tehetségkutatóba. Produkciója után Feró csak annyit mondott, hogy nincs az a (szereposztó)dívány, ami segíthetne rajta. A lányt ez teljesen letaglózta, ugyanis állítása szerint eddig mindenki arra bíztatta, hogy foglalkozzon az énekléssel, mert jó hangi adottságai vannak.

A mentorok és a jelentkezők további őszinte beszólásait megnézheted az X 5. adásában!
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!