Kováts Vera az első sorban szorított Baricz Gergőért

rtl.hurtl.hu

2011. december 11. 17:37

A véghajrá előtt Vera tartja a lelket Gergőben, akivel minden jel szerint egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Baricz Gergő újabb sikert zsebelhetett be az X-faktor kilencedik élő show-jában, ahol ezúttal párbaj nélkül jutott tovább. A tehetségkutató versenyzője az After X-ben fejtette ki, szerinte ezúttal mitől brillírozott . Mint kiderült Gergő számára az Apám hitte című dal volt az este nagy pillanata, hiszen egy olyan témáról kellett énekelni, amely nagyon közel áll hozzá. Produkcióival azonban igazi maximalistaként ezúttal sem volt száz százalékig megelégedve.
- Reméltem, hogy egy kicsit jobban sikerül az első produkcióm, de így sem volt rossz. Ez a dal számomra könnyű volt, mert nagyon közel áll hozzám, könnyen bele tudom élni magam. – mondta Gergő.
Mentora, Keresztes Ildikó szerint Gergővel már most elérték a kitűzött céljukat, de továbbra is keményen küzdenek majd azért, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson az immáron legjobb háromba tartozó versenyző.
Gergő szerint legutóbbi sikeréhez azonban nem csak az órák hosszat tartó próbák és gyakorlás járult hozzá, hanem a tehetségkutató stúdiójában érte szorító párja, Vera is.
- Vera az első sorban szurkolt értem, olykor láttam is. Néha elég annyi, ha rám mosolyog, és azt mondja, hogy nem lesz semmi baj. – mondta Gergő.
Bár eleinte nem mondták ki, de mára bizonyossá vált, hogy sokkal több van közöttük szoros barátságnál. Vera elkötelezetten mindenben támogatja Gergőt, a produkciókat követően pedig ő az első, aki ölelkezve gratulál az X-Faktor tehetségének. Kapcsolatukról az After X 17. adásában meséltek!
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!