Megúszta a korcsolyapartyt sérülés nélkül Kováts Vera
2011. december 9. 17:13
Régi vágya teljesült Kováts Verának, hiszen az X-Faktor 2011 legutóbbi kiesője péntek reggel kedvenc dalaira korcsolyázhatott az Eiffel téren felállított jégpályán.
Bár kisebb betegséggel küzd Kováts Vera, ez sem akadályozhatta meg abban, hogy a tehetségkutató nyereményfelajánlója, a TakarékPont jóvoltából "átvegye" vigaszdíját. A 16 éves énekesnő ugyanis szerette volna átérezni, milyen, amikor csak egyedül siklik egy jégpályán.
- Öt éves lehettem, amikor először korcsolyát húztam a lábamra. Szeretek minden téli sportot, jól síelek, és imádom a korcsolyázást is, de eddig soha nem élvezhettem ki, milyen, amikor arra siklom, amerre akarok. A jégpályákon ugyanis mindig sokan vannak, még gyorsan is mennek, így nem lehet csak arra figyelni, hogy merre haladjak. Másokra is tekintettel kell lenni. Most csak az enyém volt a jégpálya! Közben ráadásul olyan dalok szóltak a hangszóróból, amelyek mind a kedvenceim, és mindhez fűződik egy kellemes, romantikus emlék – mosolygott huncutan Vera, miután lejött az Eiffel téren felállított jégpályáról.
Nagy Feró mentoráltja kezdi feldolgozni, hogy számára véget ért a tehetségkutató műsor, bár még nem tudta kipihenni magát. Az egy órás korcsolyázás közben kétszer elcsúszott, szerencsére sérülés nélkül úszta meg a kalandot.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem