Feró nem számított Kováts Vera kiesésére
2011. december 4. 18:12
A mentor úgy érezte, versenyzője feladta a küzdelmet, emellett szerinte fényes zenei karrier vár a zsenge korú énekesnőre.
Könnyeivel küszködve mesélt kieséséről Kováts Vera Ördög Nórának az X-Faktor nyolcadik élő show-ja után. Az tehetségkutató legfiatalabb versenyzője kora ellenére az egyik legkeményebben küzdő tehetség volt, a párbajt elvesztve azonban már ő sem bírta magában tartani érzéseit.
- Azt sajnálom, hogy egyetlen párbajt se nyertem még meg, ezt az érzést átélném egyszer{…} Biztos, hogy nehéz lett volna, ha Gergő ellen győzök, de nem ellene szerettem volna megnyerni, semmiképp sem. – mondta Vera.
Nagy Feró egyáltalán nem aggódik Vera kiesése miatt, hiszen szerinte tavalyi mentoráltja, Wolf Kati a legjobb példa arra, hogy nem feltétlenül kell a dobogóra állni ahhoz, hogy sikeres legyen valaki. Az énekesnő tavaly hatodikként esett ki, karrierje mégis töretlenül ível felfelé. Feró azonban egy kissé csalódott is volt, úgy érzi, Vera ezúttal nem küzdött száz százalékosan.
- Készültünk erre a dologra, de nem gondoltam volna, hogy Vera fog kiesni. Olyan érzésem van - anélkül hogy megbántanám -, mintha feladta volna, ebben a párbajban simán győznie kellett volna. – mondta Feró az After X-nek.
Feró emellett hozzátette, hogy nem félti Verát, egykori versenyzőjének ugyanis rengeteg alkalma lesz még bizonyítani a közönség előtt.

Kováts Vera és Nagy Feró további terveikről az After X 16. adásában meséltek!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem