DJ Dominique buliján szórakoztak az Apollo23 tagjai
2011. november 30. 14:32
Amióta több szabadidejük van az Apollo23 tagjainak, több időt tudnak a szórakozásra is fordítani.
Az X-Faktor 2011-ben feltűnt három fős csapat annak ellenére nem unatkozik, hogy számukra már véget ért a műsor. Dolgoznak a közös jövőjükön, tárgyalnak, dalokat írnak, de amikor csak tehetik, rajongóikkal is találkoznak. A hétvégén DJ Dominique meghívására az egyik új, közkedvelt budapesti szórakozóhelyen, a Népligetben múlatták az időt igazi retroslágerekre. Ám nemcsak buliztak, hanem a közismert lemezlovassal együtt előadták a műsorban is látott All Rise című dal remixét.
- Mi nemcsak a műsor kedvéért mondtuk azt, hogy jól érezzük magunkat együtt és egy hullámhosszon vagyunk, hanem valóban így is van. Szívesen bulizunk együtt, imádunk táncolni, ismerkedni, máskor filmmaratonokat tartunk, ilyenkor egymás után több filmet is megnézünk együtt. DJ Dominique-kal még a műsor alatt ismerkedtünk meg, és a tervek szerint a jövőben lesznek közös munkáink – mondta Kumich Tamás, az Apollo23 egyik tagja.
DJ Dominique sosem tagadta, hogy szívesen karol fel fiatal tehetségeket. Októberben megjelent remixalbumán szerepel többek között Varga Viktor és Vastag Tamás egy-egy dala. Novemberben elkészítette a Biscaya című sláger 2011-es feldolgozását a Csillag Születikben feltűnt harmonikással, Szabó Ádámmal, most pedig az Apollo23-ral terveznek több közös munkát.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem