Kováts Vera megkomolyodik?
2011. november 9. 15:03
Az X-Faktor zsenge korú versenyzője nem akar megváltozni, de a legutóbbi élő show előtti próbákon belátta, hogy komolyan kell venni a produkciókat és még komolyabban a párbaj lehetőségét.
Kováts Vera eddig szinte mindig fülig érő szájjal, viccelődve nyilatkozott az X-nek az X-Faktor megpróbáltatásairól. A legfiatalabb versenyzőt persze nem halálos komolysága miatt szereti a közönség, sokkal inkább fiatalos lendülete, energikus produkciói, no meg persze csodálatos hangja miatt. Vera bár eddig sem vette félválról a szombati élő show-kat a legutóbbi megmérettetés előtt azonban már érezte, hogy neki is be kell keményítenie, ha el szeretne jutni a dobogós helyig a tehetségkutatóban.
- Nem szeretnék megváltozni, mert sokan úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Az X-Faktorhoz azonban fel kell nőni, meg kell komolyodni, és én most ezen az úton vagyok. – mondta Vera.
Vera korábban nem volt szívbajos a párbajok tekintetében sem, talán úgy érezte, nincs mitől félnie, de az X-Faktor fináléjához közeledve és látva társai kiesését a tini versenyző is átértékelte a dolgokat. A versenyző hétről hétre egyre nagyobb erőbedobással, és egy csipetnyivel több komolysággal készül a megmérettetésekre.
A teljes beszélgetést és Vera felkészülésének részleteit megnézheti az X 47. adásában!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem