Tarány Tamásnak jót tett a szakítás?
2011. november 6. 19:23
Többek között Geszti Péter is megjegyezte, hogy Tamás legutóbbi produkciója sokkal energikusabb volt, mint a korábbiak. Az X-Faktor tehetsége békében vált el menyasszonyától, de úgy érzi, a szakítás óta jobban tud fókuszálni a fellépéseire.
Tarány Tamás a Cool Tv After X című műsorának mesélt nemrég történt szakításáról és annak valódi okáról. Az énekest pár nappal ezelőtt hagyta el menyasszonya, aki azzal indokolta döntését, hogy nem bírja a párja körüli felhajtást. Tamás egykori kedvesét azóta többen is támadták elhatározása miatt, a versenyző azonban megvédte őt.
- Mi békében váltunk el, szeretetben és Viki ugyanúgy támogat, mint azelőtt. Továbbra is tartjuk a kapcsolatot és találkoztunk már a szakítás óta. De tőle hallottam, hogy őt azért bántják. Ő őszinte volt hozzám és ez a legfontosabb{…}Ha a rajongóim fejével gondolkodom, akkor ők engem szeretnek és a Viki bántotta azt, akit ők szeretnek. De ez nem igaz. – mondta Tamás.
Tamás a Cool stúdiójában azt is elárulta, hogy a szakítás óta sokkal több időt és energiát tud fordítani a produkcióira, amiben exe is támogatja. A versenyző emellett a kapcsolat befejezésének valós okairól is mesélt.
- Kevesebbet tudtunk találkozni, mert rengeteget fókuszáltam a munkára és a show-ra. Az volt a fő oka a szakításnak, hogy én nem tudtam rá elég időt szakítani. Emellett én nem az a fiú vagyok állítása szerint, mint akibe beleszeretett. – mondta Tamás.
Ördög Nóra azon kérdésére, hogy mennyiben változtatta meg őt a reflektorfény, Tamás nem tudta a választ. Mentora, Malek Miklós azonban úgy látja, ugyanaz a srác maradt, akivel a mentorok házában ismerkedtek meg igazán és cseppet sem változott negatív irányban.

- Én látom őt kívülről és emlékszem arra, hogy ki volt az a srác, akivel beszélgettem, amikor bekerült a tizenkét legjobb versenyző közé. Nem hiszem, hogy ő megváltozott, én azt látom, hogy kinyílt a személyisége, kijöttek belőle olyan dolgok, amiket eddig talán elrejtett magában, vagy nem mert megmutatni. – mondta Malek Miklós.
Hogy lát-e esélyt a békülésre Tamás ex-menyasszonyával, kiderül az After X 12. adásából!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem