Kivételes lehetőséghez jutottak a Hajdu-ikrek
2011. november 4. 17:57
A Hajdu-ikreknek az volt az egyik álma, hogy játszhassanak egy igazi versenyzongorán.
Az X-Faktor nyereményfelajánlója, a TakarékPont jóvoltából ez az álmuk most valóra vált, ugyanis kipróbálhatták az ország egyik legnívósabb koncerttermének, a Művészetek Palotájának csúcskategóriás, Steinway márkájú zongoráját, melynek értéke meghaladja a 30 millió forintot.
A rendhagyó eseményen a testvérpár idősebbik tagja, Mariann elmondta, mekkora öröm volt számukra ez a lehetőség: „Többször is jártunk már a Művészetek Palotájában, illetve több komolyzenei közvetítést is láttunk, amiben szerepelt ez a zongora. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer kipróbálhassuk ezt a csodaszép hangszert.”
A mindössze két perccel fiatalabb Bea hozzátette, hogy mikor megtudták, hogy milyen vigaszdíjat kaptak a TakarékPont jóvoltából, örömükben elsírták magukat. „Először el sem akartam hinni, hogy ezt kaptuk, nagyon boldogok vagyunk, sose felejtjük el ezt a csodálatos élményt.”

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem